Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

hirdetés

Már háromezernél is több jegyet váltottak a július 2-a óta közlekedő Adria IC-re.

Az eddig oda-vissza közlekedett nyolc-nyolc vonatra 1047 utas váltott jegyet, az első vonaton a hálókocsik 95 százalékos kihasználtsággal futottak és a teljes vonat kétharmada telt meg. A gyermekek számára mostantól, korlátozott számban már 5 eurós jegyek is vásárolhatók. Az Istria expresszvonat szintén az Adriához, a szlovén tengerpartra, Koperbe jár naponta, valamint közvetlen ülő- és hálókocsikkal a Kvarner-öböl mellé, Fiumébe (Rijekába) közlekedik. Egy újabb Utasellátó-szolgáltatás is újraindult, a Kálmán Imre EuroNight vonat újra fekvőhelyes kocsival közlekedik Münchenbe. 

A járványhelyzet enyhülése óta, újra kinyílt a világ, élénkül a belföldi mellett a külföldi idegenforgalom is. A vasúttársaság arra törekszik, hogy modern és környezetbarát járművekkel, optimális menetrenddel és utasbarát szolgáltatásokkal nyerje meg az utasok bizalmát, hogy nyaralásukhoz is a közösségi közlekedést válasszák. A Splitbe, minden elemében megújult, korszerű, légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal, valamint a teljes szakaszon étkezőkocsival közlekedő Adria éjszakai vonat népszerűsége felülmúlja az előzetes várakozásokat. Az érdeklődés nagy, naponta 50-100 helyet foglalnak az utasok. Az előzetes foglalási adatokból jól látszik, hogy főként a hétvégi napokon induló vonatok a népszerűek, több olyan júliusi és augusztusi járat is van, ahol a hálókocsihelyek foglaltsága már most 80-90 százalék közötti, azonban fekvőhelyes jegyek továbbra is elérhetőek még.

Forrás: penzcentrum.hu

A Budapest rovat további hírei

A mádi erősember július utolsó hétvégéjén Joensuuban, Finnországban méri össze a tudását Európa legjobbjaival
A debreceni DESE Skateparkban rendezett viadalon - az ob szervezőinek hétfői tájékoztatása szerint - junior, amatőr és profi kategóriában indultak a kerékpárosok, illetve rendeztek egy extra...
Lázár János folytatja a tavaly megkezdett munkát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztján.
Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek - közölte az MTI-vel hétfőn a...
Okoscégek a holnap munkavállalóiért
A legjobb az lenne, ha minden gyümölcsöt és zöldséget a termelőktől tudnánk beszerezni, de ez sokak számára csak utópia: a magyarok jelentős százaléka a nagyobb boltok, hipermarketek polcairól...
Megjelent az agrárminiszter 25/2021. (VII. 14.) AM rendelete egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról, mely többek között magában foglalja a mezőgazdaság, az...
Már háromezernél is több jegyet váltottak a július 2-a óta közlekedő Adria IC-re.
Vitézy Dávid szerint globálisan is példát mutathat Magyarország: rozsdaövezetből is lehet modern kulturális negyed.

A címlapról

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a...
Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...
Újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása.
Horváth Zoltán egyedi GPS kerékpár nyomkövetőt fejlesztett
A 2020-ról idénre halasztott tokiói olimpián 174 fős magyar csapat...
Már meg is van az eredménye az elmúlt napok időjárásának.

Könyvajánló

Okoscégek a holnap munkavállalóiért
Nagy Eszter „Naugye” című naplóregénye ad választ a kérdésre
Már régóta publikáló íróknak is nagyon-nagyon nehezen sikerül, vagy egyáltalán nem is, hogy megjelenő könyvük az előrendelési sikerlistákon szerepeljen, pláne, hogy vezető helyet foglaljon el.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez