Afrika volt a témája a Kispesti Ifjúsági Önkormányzat (KIFÖ) idei vetélkedőjének, amelynek díjkiosztó ünnepségét csütörtökön rendezték meg a kispesti KIFÖ bázisán, a Kispesti Ady Endre Református Általános Iskolában.

Halmos Dorottya diákpolgármester a résztvevő gyerekeknek röviden arról beszélt, miért esett a választás Afrikára az idén. A természeti csodák és kincsek mellett többek között kiemelte, hogy Afrika a civilizáció bölcsője is. Idén élénk volt az érdeklődés a vetélkedő iránt, így a jelentkező és résztvevő csapatok közül 26 csapat 62 tagját díjazták – mondta.

Varga Attila alpolgármester arra biztatta a gyerekeket, hogy legyenek mindig kíváncsiak, mozgassák a fantáziájukat, mert ez a tudás, amit most megszereztek, nem csak erre az egy alkalomra szólt. Külön dicsérőn szólt arról, hogy ezen a vetélkedőn való részvétel, a feladatok kigondolása és „legyártása” sok szabad időt igényelt, amelyet mással is tölthettek volna a gyerekek, akik mégis ezt választották inkább.

Az idei felhívásra a kerület 12 iskolájából (9 általános és 3 középiskola) összesen 78 csapat (186 diák) küldte vissza válaszait, és készített projektmunkát. A vetélkedő során többféle feladattal is meg kellett birkózniuk a résztvevőknek. A közös feladatlap kitöltése után azonban már rajzolhattak, makettet, illetve kisfilmet készíthettek a földrészről. A legtöbb pályamunkát idén a Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézménye küldte be tudtuk meg Mikófalvi Ágnes
ifjúsági referenstől.

Ilyen, és ehhez hasonló vetélkedőt, a koronavírus-járvány időszakát leszámítva, szinte minden évben szerveznek a KIFÖ tagjai a kerületi gyerekeknek. Volt, amikor Némó és Cousteau nyomában kutakodtak, máskor a Marsra-szállás volt a vetélkedő témája, de kutakodtak már a „retró világában” is.

A vidám hangulatú ünnepségen a díjazottak Varga Attila és Vinczek György alpolgármesterektől, valamint Kispest diákpolgármesterétől, Halmos Dorottyától vehették át megérdemelt jutalmaikat.

Résztvevők és nyertesek:

5-6. osztályosok

Plakát, tabló kategóriában III. helyezett:
a Kispesti Vass Lajos Általános Iskolából (5.a) Csokoládés Palacsinták – csapat
tagjai: Kékes Bodza, Juhász-Virág Molli Luca

Plakát, tabló kategóriában II. helyezett:
a Kispesti Erkel Ferenc Általános Iskolából (6.b) Szuper duo – csapat
tagjai: Debreczeni Zsófia, Roxin Liliána

Plakát, tabló kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Kós Károly Általános Iskolából (6.a) Olimposziak – csapat
tagjai: Kardos Emilia, Menczel Maja

Rajz kategóriában III. helyezett:
a Kispesti Vass Lajos Általános Iskolából (5.a) Kaktuszvirág – csapat
tagjai: Kiss Mira, Hodosi Anna, Ferenczi Kinga

Rajz kategóriában II. helyezett:
a Kispesti Vass Lajos Általános Iskolából (6.c) RUK – csapat
tagjai: Balla Hajnalka Lilla, Beke Maja Luca, Németh Luca Judit

Rajz kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Bolyai János Általános Iskolából (6.b) Macskások – csapat
tagjai: Kiss Szonja, Keresztes Alíz

Film kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Gábor Áron Általános Iskolából (5.c) Emmi és Tima – csapat
tagjai: Mátyás Tímea, Stramer Emma

Legpontosabban kitöltött feladatlapot küldte:
a Kispesti Kós Károly Általános Iskolából (6.a) Olimposziak – csapat
tagjai: Kardos Emilia, Menczel Maja

7-8. osztályosok

Plakát, tabló kategóriában III. helyezett:
a Kispesti Eötvös József Általános Iskolából (7.b) Futballisták – csapat
tagjai: Megyeri Alex Zoltán, Noszek Beredikt, Németh Benedek

Plakát, tabló kategóriában II. helyezett:
a Kispesti Gábor Áron Általános Iskolából (7.b) Madagaszkár hiányos pingvinjei – csapat
tagjai: Berta Jázmin, Czékmán Zsófia Emma

Plakát, tabló kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Eötvös József Általános Iskolából (8.c) Kiscsajok – csapat
tagjai: Lakatos Kira Szamanta, Daróczi Gabriella

Rajz kategóriában III. helyezett:
a Kispesti Bolyai János Általános Iskolából (7.b) Répafalva – csapat
tagjai: Szabó Máté, Nagy Gergő

Rajz kategóriában II. helyezett:
a Kispesti Gábor Áron Általános Iskolából (7.c) Kukta Kukac – csapat
tagjai: Kovács Krisztián, Simon Hanga, Mátyás Lilla

Rajz kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Bolyai János Általános Iskolából (7.a) No name – csapat
tagjai: Forgács Gréta, Takács-Sárosi Zoé, Vona Timea

Film kategóriában II. helyezett:
a Kispesti Bolyai János Általános Iskolából (7.a) Kutató osztag – csapat
tagjai: Fazekas Nóra, Vincze Fanni

Film kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Pannónia Általános Iskolából (8.b) Nagy Hegyi Hörcsögök (NHH)– csapat
tagjai: Börcsök Dániel, Hegyi Marcell, Nagy Patrik

7-8. osztályosok

Makett kategóriában II. helyezett:
a Kispesti Vass Lajos Általános Iskolából (7.b) Utazók – csapat
tagjai: Baranyi Maja, Fekete Anita

Makett kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Gábor Áron Általános Iskolából (7.c) Csipet csapat – csapat
tagjai: Czövek Anett, Gyimesi Zsófia

Makett kategóriában különdíjat kapott 2 iskola:
a Kispesti Eötvös József Általános Iskolából (7.b) Szahara lányai – csapat
tagjai: Vállaji Violetta, Vukman Amira, Vágó Tekla

Makett kategóriában különdíjat kapott:
a Kispesti Bolyai János Általános Iskolából (7.b) Ordasi Nikoletta

Legpontosabban kitöltött feladatlapot küldte:
a Kispesti Bolyai János Általános Iskolából (7.b) Répafalva – csapat
tagjai: Szabó Máté, Nagy Gergő

Középiskolások

Plakát, tabló kategóriában II. helyezett:
a Semmelweis Szakképző Intézményéből (9.a) Pásztorka Dóra

Plakát, tabló kategóriában I. helyezett:
a Semmelweis Szakképző Intézményéből (9.o) Szavannai oroszlányok – csapat
tagjai: Erdei Hanga, Kovács Dorina, Szűcs Anna

Rajz kategóriában III. helyezett:
a Semmelweis Szakképző Intézményéből (9.c) Barah Hila

Rajz kategóriában II. helyezett:
a Semmelweis Szakképző Intézményéből (10.a) Oroszlánok– csapat
tagjai: Ihász Lilien, Mester Georgina, Nagy Nikoletta

Rajz kategóriában I. helyezett:
a Semmelweis Szakképző Intézményéből (9.c) Kiss Alexandra

Rajz kategóriában különdíjat kapott:
a Semmelweis Szakképző Intézményéből (9.b) Sándor Kíra

Film kategóriában I. helyezett:
a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium (9.a) Daar is geen spannaam nie – csapat
tagjai: Beke Márton, Turchányi Hanna

Középiskolások

Legpontosabban kitöltött feladatlapot küldték be holtversenyben:
a Semmelweis Szakképző Intézményéből Makai Gréta (9.d) és Kuni Kinga Laura (9.a)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

Afrika volt a témája a Kispesti Ifjúsági Önkormányzat (KIFÖ) idei vetélkedőjének, amelynek díjkiosztó ünnepségét csütörtökön rendezték meg a kispesti KIFÖ bázisán, a Kispesti Ady Endre Református...
A csepeli önkormányzat 25 ezer forintos iskolakezdési támogatást biztosít minden, az általános iskola első osztályát szeptemberben kezdő csepeli gyermeknek.
Kispest 15 évvel ezelőtt, 2009-ben csatlakozott a Magyar Kerékpáros Klub akciójához, a Bringázz a munkába! programhoz, amelynek keretében tartanak bringás reggeliket. Azóta, a koronavírus-járvány...
Ferencváros Önkormányzata a Ferencvárosi Művelődési Központtal karöltve nagyszabásó bulit rendez a Bakáts téren széles programpalettával.
A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...

A címlapról

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a...
Megállapította a fővárosi önkormányzati képviselők választásának...
Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.