Személyre szabott egészségügyi konzultációk, hasznos tanácsok, érdekes előadások és fontos szűrővizsgálatok – huszonötödik alkalommal került megrendezésre a Hegyvidéki Egészségnap, ahol a kerületben élők ezúttal is ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül kaphattak visszajelzést egészségügyi állapotukról.

„A Hegyvidéki Egészségnapnak köszönhetően a kerületben élők beutaló és időpontfoglalás nélkül, egy helyen teljesen ingyenesen vehetnek részt a vizsgálatokon. Ha pedig fény derült valamilyen problémára, vagy nem megfelelők a mérési eredmények, a szakrendeléseken vagy a háziorvosoknál már célzottan lehet folytatni a kivizsgálásokat. Szívügyünk a hegyvidékiek egészsége, ezért is hívtuk életre a Hegyvidéki Egészségnapot, amely nagy örömünkre ezúttal is sokakat vonzott” – hangsúlyozta Fonti Krisztina, akitől azt is megtudtuk, hogy kerületünk egyik legnépszerűbb rendezvényén az elmúlt huszonöt alkalommal tizennégyezren vettek részt, és közel kétezer egészségügyi dolgozó közreműködésével nagyjából harmincezer vizsgálatot végeztek. Az alpolgármester azokról a kezdeményezésekről is beszélt, amelyeket az Idősbarát Önkormányzat díjjal is elismert Hegyvidéki Önkormányzat a kerületünkben élő szépkorúak jóllétét és biztonságát szolgálja. „A demencia napjainkra már világszerte népbetegségnek számít. A XII. kerület lakosságának harmada 60 év feletti, ezért a Hegyvidéki Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a róluk való gondoskodást. Első lépésként elindítottuk az Alzheimer Cafét, amely a gondozást végző hozzátartozóknak nyújt támogatást, valamint tavaly óta sikeresen működik a demenciaszűrés is, amely segít a betegség korai felismerésében, ami lehetővé teszi a szellemi leépülés lassítását. Célunk, hogy az első olasz demenciabarát település, Abbiategrasso mintájára a Hegyvidék is demenciabarát legyen. Ennek részeként képzéseket indítottunk a helyi üzletek, gyógyszertárak munkatársainak, a rendészet és a rendőrség tagjainak, illetve a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények számos dolgozójának, hogy felismerjék a betegség jeleit, valamint, ha szükséges, akkor segíteni tudjanak a demenciával élőknek” – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy országosan a Hegyvidéken az egyik legmagasabb a várható életkor. „2017-ben ezért is hívtuk életre az Otthon megöregedni programot, amely lehetővé teszi, hogy a szépkorúak minél tovább, biztonságban élhessenek a saját otthonaikban. Ehhez olyan apró átalakítások is elegendőek, mint kapaszkodók kialakítása, a kád zuhanykabinra való cseréje, a küszöbök eltávolítása, vagy a szekrények lejjebb szerelése” – mesélt a 70. életévüket betöltő lakosok biztonságáért indított kezdeményezésről Fonti Krisztina.

A huszonötödik Hegyvidéki Egészségnapon ezúttal is számos vizsgálaton vehettek részt az érdeklődők. A vércukorszint-, vérzsírmérés, allergiaszűrés, EKG vizsgálat, lézersebészeti konzultáció, Helicobacter-szűrés, memóriaszűrés, demencia tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, táplálkozási, életmód- és orvosi tanácsadás, mozgásszervi és gyógytorna tanácsadás, mozgás analízis, gerinc-állapotfelmérés és légzésfunkciós vizsgálat is sokakat vonzott.

„A PSA egy olyan fehérje, amit a prosztata termel. Ha a PSA értéke megemelkedik, akkor valószínűsíthető, hogy van valami a szervezetben, amire érdemes odafigyelni. Ilyenkor nem feltétlenül kell megijedni, és azonnal prosztatarákra gyanakodni, hiszen a PSA emelkedését gyulladás, stresszes életmód, valamint a helytelen táplálkozás is okozhatja” – tudtuk meg Nagy Eszter Annától, a MentsManust Mozgalom dietetikusától.

A vizsgálatok ideje alatt a MOMkult kupolatermében a Hegyvidéken dolgozó orvosok és egészségügyi szakemberek tartottak előadást az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés témájában.

„Az allergiát nem szabad félvállról venni! A légúti allergia például szénanáthából asztmába is átfordulhat, ami már súlyos következményekkel járó kórkép. A leginkább az anafilaxiás sokktól kell tartani, ami alapvetően rovarcsípéstől, darázs- vagy méhcsípéstől, táplálékallergiától, valamint gyógyszertől is kialakulhat. Az életveszélyes allergiás reakciók körülbelül 30%-a egyik pillanatról a másikra, mindenféle előzmény nélkül alakul ki, ám az esetek 70%-ában az illető korábban tapasztalhatott súlyos allergiára utaló jeleket: például volt már csalánkiütése, feldagadt a szája valamilyen ételtől” – mondta el lapunknak Dr. Temesszentandrási György PhD belgyógyász, allergológus szakorvos, aki az Észak-budai Szent János Centrumkórház - Kútvölgyi Szakrendelő munkatársaként az allergiák diagnosztikájáról és terápiájáról tartott előadást.

„Hetvenöt éves vagyok, van három unokám, ezért igyekszem mindent megtenni azért, hogy minél tovább velük lehessek. Nem szeretek orvoshoz járni, mert bár nyugdíjas vagyok, úgy gondolom, hogy túl sok időbe telne minden alapvető vizsgálatot elvégeztetni. A Hegyvidéki Egészségnapot azonban kifejezetten kedvelem, mert nincs kórház hangulat, és jókat lehet beszélgetni a vizsgálatok között. Itt néhány óra leforgása alatt tetőtől talpig átvizsgálnak, ami rendkívül pozitív! Mivel magas a vérnyomásom, ezért a szívultrahangtól tartottam a leginkább, de szerencsére ott is minden rendben volt” – értékelt Tóth Tiborné.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A felfestett, önkormányzat logójával ellátott parkolóhelyeket a hét minden napján, 18:00 és 07:00 óra között a lakossági várakozási hozzájárulással rendelkező gépjárművek használhatják.
Elkészült a gépészetileg teljesen felújított Római téri szökőkút, amelynek üzemideje minden nap reggel 8:00-tól este 20:00 óráig tart. A várható kánikula miatt munkatársaink megkezdték a párakapuk...
Június 13-án a magyar védőnői hivatást és a védőnőket ünnepeljük. Évről évre örömmel köszönjük meg a munkájukat. Idén is köszönetet mondunk, ám hálánkhoz a veszteség fájó érzése társul: 2023. július...
A 2024. évi helyi önkormányzati választás XII. kerületi eredményei a következők. A polgármester-választás során leadott érvényes szavazatok száma 30 058. A szavazatok eloszlása:
A Romano Kher Roma Művelődési Ház fotópályázat hirdet 12-18 éves gyermekeknek és fiataloknak a Budapesti Roma Nemzetiségi Fotópályázat keretében. Itt az alkalom, hogy megmutassák, hogyan látják,...
Bejáráson tekinthették meg a környéken élők a csaknem teljesen kész Madárhegyi Gyermekligetet. A használatbavételi engedély megszerzéséig Gazdagréten fogadják a komplexum óvodájába jelentkezőket.
Túrakenuzás, kajakozás stabil hajókban, SUP kipróbálási lehetőség, kreatív foglalkozás és rengeteg fürdőzés várja idén is az Indián-vízitúra táboraihoz csatlakozókat. A programok III. kerületieknek...
Kevesebb, mint egy éven belül sínre tették Európa egyik legmodernebb közlekedési eszközét; az átadásáról szóló újságcikk azonban egy kicsit „félre siklott”. Míg Jókai a „költő fantazmagóriájának...
Még tart a vizsgálat a Szivárvány Óvodában történtek ügyében; a képviselő-testület korábbi döntése értelmében a kerületben gyermekbiztonsági szabályzat segíthet a gyermekekkel dolgozóknak megelőzni...
A harmadik kerületben működő International Business School élére új rektort neveznek ki. Dr. Láng László 20 év után távozik posztjáról és átadja a helyét Dr. Rácz Mártonnak, aki az elmúlt hat évben...
Az óvóhelyből „Helyóvó” helytörténeti gyűjtemény lett. „Egy régi álom teljesült a mai napon: immáron van helytörténeti gyűjteménye a II. kerületnek.
A dohányfüst több ezer vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül sok rákkeltő, így nemcsak a dohányosok, hanem a passzív dohányosok egészségére is komoly veszélyt jelent. Ez a nap a dohányzásmentes...
A II. Kerületi Önkormányzat első alkalommal tartott a Margit-negyed vállalkozói, gasztronómiai, kulturális és kreatív szakemberei, galeristái, bérlői és civil szereplői számára közösségi fórumot.
A legmodernebb, mesterséges intelligenciát is alkalmazó MR-készülékre cserélte korábbi berendezését az Országos Onkológiai Intézet. Az új, világszínvonalú diagnosztikai eszköz az eddigihez képest...
Személyre szabott egészségügyi konzultációk, hasznos tanácsok, érdekes előadások és fontos szűrővizsgálatok – huszonötödik alkalommal került megrendezésre a Hegyvidéki Egészségnap, ahol a kerületben...
Negyedszer írta ki meseíró pályázatát Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, és büszkén jelenthetjük: ezúttal is jó néhány emlékezetes történet született. A győzteseknek a gyermeknapi rendezvényen dr. Kiss...
Évente rendeznek komolyzenei koncertet a Dohnányi-kertben. A zenészek pódiuma idén is a hajdani medence lesz, a közönség körben, a fák között foglal helyet.
A múlt héten jelentettük be a 18 és 35 év közötti Óbuda-békásmegyeri lakosoknak szóló mozis kedvezményt és máris itt a következő engedményes lehetőség.

A címlapról

Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt...
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet...
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.