Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A korábbiaktól eltérő, csupán néhány napirendi pontot felölelő háromórás ülés fő témája a közbiztonság volt.

A napirend elfogadása előtt Szili-Darók Ildikó kérte, hogy vegyék napirendre a helyszínen kiosztott sürgősségi indítványát, és támogassa az önkormányzat a Bezerédj utcában található Szent Anna Görögkatolikus Gimnázium és Technikum, illetve a hozzá tartozó általános iskola és óvoda két alapítványát.

Olvasási szünetet rendeltek el, majd megszavazták a javaslat napirendre kerülését. Igaz a szavazáskor csak a Fidesz-KDNP és az MSZP képviselők között volt összhang – ők igennel szavaztak,

míg a többi politikus tartózkodott.

Az első, egyben a legtovább vitatott napirendi pont a kerületi rendőrkapitányság 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolójának elfogadása volt. A kerületi rendőrkapitány, Seress Ernő rendőr ezredes az előterjesztés szóbeli kiegészítését azzal indította, a józsefvárosi rendőrkapitányság olyan jelentőséggel bír Budapest életében, mint a Bajnokok Ligájában a Manchester United és a Real Madrid. Hiszen, ha ezek jól szerepelnek, akkor a BL is jó, mindenkinek tetszik.

„Ugyanígy néz ki ez a józsefvárosi rendőrség tekintetében is:

ha jól szerepelnek, nagyon jó hatást gyakorolnak

a környező kerületek munkájára is.” A legfontosabb persze, hogy a kerületben élőknek hogyan hat ez a közbiztonsági érzetére – mondta a rendőrkapitány.

Az elmúlt évben nagyon sok energiát igényeltek a 2022-es vezetőváltást követő átalakítások, igaz, mára már egyre inkább tapasztalható ennek pozitív hatása.

Elmondta, hogy az összbűncselekmények száma nagyjából 4-5 százalékkal csökkent (a regisztrált bűncselekmények száma 2022-ben 3854 volt, míg 2023-ban 3698), ám a nyomozási eredményességük is ezzel párhuzamosan alakult. Ezt egyelőre az átstrukturálás számlájára írják,

remélik, növekedni fog hamarosan.

A közterületen elkövetett regisztrált bűncselekmények száma pár százalékos csökkenést mutat, míg a rablások száma stagnál (mindössze egy olyan rablás történt, ahol nem tudták az elkövetőt elfogni és felderíteni).

A könnyű testi sértések száma

jelentős mértékben csökkent,

míg a súlyos testi sértések száma valamicskét nőtt.

Csökkent a garázdaságok száma is, míg az összlopások száma bőven megemelkedett, 300-zal több volt, mint 2022-ben. Ezek jelentékeny része bolti lopás – egyelőre úgy néz ki, hogy ennek a jelenségnek a száma emelkedik továbbra is.

Szintén megnövekedett a lakásbetörések száma 2023-ban, de az emelkedés annak tudható be, hogy a 2022-es ügyek áthúzódtak 23-ra – mondta Seress Ernő. A gépkocsifeltörések száma a 2010-es évekhez mérten elenyésző, mindössze 20 volt tavaly. Ez nagyban köszönhető a térfigyelő-kamerarendszernek.

A kábítószer-terjesztés lefülelésében ugyanolyan eredményességet értek el, mint a korábbi évben. „A kábítószerrel szemben nagyon sok munka, sok nyomozás van folyamatban” – mondta az ezredes.

Szándékos elkövetés tettenérésében jelentős emelkedést produkáltak, javul a tendencia a bűncselekmény gyanúja miatti előállításoknál is.

2023-ban az egyenruhások 2500 szolgálati órával többet töltöttek az utcán, mint egy évvel korábban, továbbá a fluktuáció lassul, a rendőrség létszáma folyamatosan növekszik Józsefvárosban.

Éves szinten körülbelül 12 000 kivonulással számolnak, ez napi átlagban 32. A reagálási idejük 10 perc átlagosan,

ami jónak számít,

de szeretnék csökkenteni.

A józsefvárosi rendőrök egyik legfőbb vállalása a múlt évre az volt, hogy a közlekedési balesetek számát visszaszorítsák a kerületben. A szándék a helyszíni bírságolások számában ki is tűnik, ugyanis az 1200-zal több, mint a korábbi években. Bár a szám nemcsak a közlekedési bírságokat foglalja magába, hanem egyéb közrendi szabályszegéseket is. Ezzel együtt ezen a területen a feljelentések száma csökkent – mondta Seress Ernő.

A közigazgatási bírságok száma a négyszeresére nőtt, ennek jelentős részét a közlekedés során elkövetett szabálytalanságok teszik ki (pl. a biztonsági öv használatának elmulasztása).

Az ittas sofőrök kiszűrése

duplájára nőtt: 10 ezer ellenőrzésre 107 pozitív alkoholszondát jegyeztek.

A személyi sérüléses közúti balesetek csökkentését is szerették volna elérni, ám azok száma nem csökkent, de jelentős mértékben nem is emelkedett, tovább kell fokozniuk ebbéli tevékenységüket – mondta a rendőrkapitány.

A prostitúcióval kapcsolatos helyszíni bírságolások száma majdnem a duplájára nőtt, az előállítások számát megtízszerezték.

Az ülésen megjelent dr. Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya is
A 241 kamerát üzemeltető kerületi térfigyelő kamerarendszer működése 2020 intézkedést eredményezett.

Nettó 50 ezer forint értékben 60 fő kapott jutalmat. Az együttműködés az önkormányzat szerveivel folyamatos, segítik egymás munkáját – mondta az ezredes.

A kis értékű vagyon elleni bűncselekmények megugrása (a bolti lopások és a közterületekről való eltulajdonítás) azért is mutathat emelkedő tendenciát, mert a technikai ellátottság, felszereltség (kamerák stb.) egyre jobb, és hatékonyabban leplezik le a bűnelkövetőket – mondta a rendőrkapitány Pikó András polgármester kérdésére.

A rendőrségnek komoly kihívást jelent az online bűncselekmények leleplezése, legfőképp azért, mert a csalók módszerei nagyon gyorsan változnak. Igyekeznek úgy is védeni a lakosságot az ilyesfajta bűncselekményekkel szemben, hogy minél

több fórumon figyelmeztetik őket,

harmadik félnek milyen esetben adják vagy ne adják ki az adataikat, főképp a bankszámlájukhoz kapcsolódókat – mondta Seress Ernő.

A bűnmegelőzés érdekében jelen vannak a közintézményekben, tájékoztatják a lakosokat, mire kell vigyázni, a helyi médián keresztül is igyekeznek tanácsokkal, javaslatokkal ellátni őket azzal kapcsolatban, hogyan védjék javaikat. Közúti ellenőrzéseket egyaránt tartanak nappal és éjjel, a közterületen töltött rendőri jelenlét óraszámát szeretnék megtartani – válaszolta a rendőrkapitány Erőss Gábornak. Az alpolgármester azt kérdezte, milyen bűnmegelőzési stratégiát alkalmaz a rendőrség.

A családon belüli erőszak számában nincs komolyabb elmozdulás az elmúlt évek tapasztalataihoz viszonyítva. Azokat az eseteket, amelyek megjelennek a rendőrségen, minden esetben komolyan veszik, kivizsgálják, megfelelő érzékenységgel kezelik – mondta Seress Ernő.

Úgy véli, a lakosság szubjektív érzete távol esik a beszámolótól, de ezt nem írja a rendőrség terhére – mondta Juharos Róbert fideszes képviselő. Azt kérdezte Seress Ernőtől, mit tehetne az önkormányzat a közterületen elkövetett bűnözés csökkenése érdekében. A kamerák önmagukban nem jelentenek megoldást, de megkönnyítik a rendőrség munkáját. Azok minőségét és mennyiségét mindig lehetne növelni, mert az a közterület rendjét fokozza.

Juharos Róbert szerint a kábítószer-probléma sokkal jelentősebb a kerületben, mint amit a rendőrségi jelentés mutat. Seress Ernő szerint komoly figyelmet és energiát mozgatnak meg a terjesztés felszámolására. A rendőrkapitány szerint fontos, hogy a jelzések minél pontosabban érkezzenek meg, mert úgy tud jól reagálni a rendőrség, akkor tudnak hatékonyan intézkedni ezekben az ügyekben, „ha minden megfelelő formában elő van készítve, a bizonyítékok is megvannak”.

A napirend vitájában Veres Gábor MSZP-s politikus, a Józsefváros Jövőjéért Frakció vezetője arról beszélt, hogy a rendőrség támogatásának mértékét bővítenék újraválasztásuk esetén, lakhatási támogatást is nyújtanának.

Vörös Tamás, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője azt mondta, a statisztikából kitűnik, nagyon jó munkát végez a rendőrség a kerületben is. Visszaesés azoknál a „bűncselekménytípusoknál” fedezhető fel, amelyek az emberek szubjektív biztonságérzetét a leginkább növelnék, ezek pedig a közterületeken elkövetett bűncselekmények. Emiatt azonban az önkormányzatot vonja felelősségre, szerinte ennek orvosolása annak a feladatkörébe tartozna, de nem végzi rendesen a munkáját, a polgárőrséget is felszámolta – mondta.

Pikó András az önkormányzat közterület-felügyeletét és a JGK-t érintő kritikát visszautasította, majd elmondta, több és szélesebb körű háttértámogatást nyújtanak a rendőrségnek, mint amennyit az 2019 előtt kapott. (Például mára a fővárosban a negyedik legjobban megfizetett közterület-felügyelőket alkalmazzák, holott korábban ez épp fordítva volt.) A polgármester szerint folyamatosan fejlesztik a térfigyelőkamera-rendszert is,

jutalmazzák a rendőri munkát.

Az egyenruhások munkáját segíti az is, hogy a világításfejlesztési programot az ő ajánlásuk alapján végzik.

Beszállt a vitába Szilágyi Demeter fideszes képviselő is. Ő sem elégedett, szerinte az önkormányzat az elmúlt négy és fél évben nem tett semmit a közbiztonság javításáért, a rendőrségnek ezért kellett pluszerőket fordítania a rend fenntartására. „A rendőrség megtesz minden tőle telhetőt, a polgármester viszont nem.” Vagyis ő Pikó Andrást hibáztatja a közterületi bűncselekmények növekedése miatt.

Juharos Róbert azt mondta, ha ők léphetnek hatalomra a júniusi választások után, mindent megtesznek majd a szubjektív biztonságérzet emeléséért, és rendpárti politikát ígért.

A rendőrségi beszámolót végül egyhangúlag elfogadták.

Szintén egyhangúlag fogadta el a testület a második napirendi pontot, amit a Fidesz-KDNP terjesztett be. Eszerint a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány, amely súlyosan-halmozottan sérült gyermekek ellátását végzi,

ingyenes használatba kapta az önkormányzat Jázmin utca 2–4. szám alatti épületét.

Vitályos Fanny az eskütételének napján, 2023. július 13-án
A harmadik napirendi pontban a szavazatszámláló pótbizottság tagjait, míg a negyedikben a Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási Bizottság új tagját szavazták meg. Utóbbi megválasztására azért volt szükség, mert a korábbi tag, Vitályos Fanny Ilona gyermeket vár, feladatait nem tudja ellátni, ezért lemondott.

Végül a negyedik napirendi pontban tértek vissza Szili-Darók Ildikó sürgősségi indítványára. Az alpolgármester azzal indokolta a sürgősséget, hogy az iskola Ukrajnából menekült gyerekek tömkelegét fogadta be, eddigi támogatásaik kimerültek, a Szent Jozafát Alapítvány forrás híján nem tud év végi programokat szervezni a gyerekeknek.

Mivel azonban az alapítvány honlapján nem szerepel kiemelt profilként a menekültek segítése, a képviselők ennek tisztázását kérték és a napirendi pontról való döntést egy héttel elnapolták.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Az államosított józsefvárosi házak lakói leginkább attól félnek, hogy az utcára kerülnek, hiába fizetnek rendesen és tisztázott a bérleti jogviszonyuk. Pikó azt ígérte, ha kell, perel a bérlők jobb...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) új épületének, a Katasztrófavédelmi Intézet Speciális Képzési Központjának alapkőletételén jelentette be az egyetem rektora a Ludovika Gyűrű kialakítását is....
A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb palántaosztást szervezünk Erzsébetvárosban!
Döntsön ön is, ki kapjon díjat idén kiemelkedő egészségügyi munkájáért Terézvárosban!
Az önkormányzati és európai parlamenti választással egyidőben nemzetiségi önkormányzati választás is lesz. A választáson azok voksolhatnak, akik szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben.
Februárban rollerbolt nyílt a Bródy Sándor utcában, s megkerestük a tulajdonosát, hogy mit lehet tudni a rollerbiszniszről. Semsey Ágnes beszélt nekünk arról is, hogyan vett tőle rollert egy...
Kereskedett mostanában a Facebook erre használt felületén, a Marketplace-en? Akkor szinte biztos, hogy megkörnyékezték csalók. Az egyre gyakoribb csalások ellen lehet védekezni, ha nem akarjuk...
Ínycsiklandozó illatok, egyedi ízek és jó hangulat, azaz ki főzi a legjobb erzsébetvárosi pörköltöt?
Vasúti bérletre pályázhatnak a fiatalok, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket.
Napra pontosan nyolcvan évvel azután, hogy a nácik elhurcolták a Vörösmarty utcából, emléktáblát és botlatókövet avattak Jane Haining tiszteletére. A skót misszionáriusnőnek az volt a “bűne”, hogy...
Lakástulajdonosként mit szólna, ha elégedetlen lenne a társasházkezelővel vagy a közös képviselővel, de nem tudná akár 10 évig sem leváltatni? A Corvin sétányon több új építésű társasházban is ez...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A korábbiaktól eltérő, csupán...
Miben különböznek a női és férfi szerepek a roma családoknál, mint a nem romáknál? Vagy szerintük is a nőnek a konyhában a helye? Csakúgy, ahogy a magyar társadalom sugallja. Balogh Adrienn cikke.
Emléktáblát kapott Erzsébetvárosban a Magyar Költészet Napján (április 11), József Attila születésnapján a költő, a magyar líra óriása.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.700.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Nyomoz a rendőrség egy társasház feljelentése nyomán, a ház (egykori?) közös képviselője, Gondos Judit rendszeresen egy olyan céggel végeztette el a házbeli felújítási munkákat, mellyel a...
Két terézvárosi rendőr segítségével jött a világra egy kisbaba néhány hete egy kórház hátsó bejáratánál. A tettre kész egyenruhásokat Soproni Tamás polgármester fogadta irodájában és ajándékkal...
A Lefkovicsék gyászolnak című filmben többek között a humoré, az emberi kapcsolatok törékenységéé és a mindent elsöprő szereteté a főszerep. A rendezővel, Breier Ádámmal beszélgettünk a gyászról, a...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.