Lezajlottak a VI. kerületben is az önkormányzati választások: a következő ciklusban is Soproni Tamás vezeti a városrészt, az őt támogató pártok jelöltjei pedig mind a tíz egyéni választókerületben megszerezték a mandátumot.

Magas részvétel mellett zajlottak a június 9-i önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti választások, minden korábbinál több szavazó járult az urnákhoz. Terézvárosban némileg elmaradt a részvételi hajlandóság az országostól: a kerületiek 46,85 százaléka (a 29 193 szavazóból 13 681) adta le a voksát, szemben az országos 58,10 százalékkal és a budapesti 60,51 százalékkal.

A polgármester-választáson hárman indultak, Soproni Tamás mellett a kormánypártok jelöltje és egy jelenlegi képviselő. A regnáló polgármester nagyon nagy fölénnyel nyert, a harmadik legmagasabb arányban megválasztott fővárosi kerületvezető lett.

A polgármester-választás eredményei:

Soproni Tamás (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) 8916 szavazat – 66,35 százalék

Kovács Balázs Norbert (Fidesz-KDNP) 3693 szavazat – 27,48 százalék

Bálint György (HAFE Egyesület) 828 szavazat – 6,16 százalék.

A képviselő-testület összetétele az eredmények alapján így alakul:

1. egyéni választókerület: Heltai László (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 489 szavazat – 45,79 százalék

2. egyéni választókerület: Németh Helga Anna (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 487 szavazat – 42,02 százalék

3. egyéni választókerület: Bokodi Ádám (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 411 szavazat – 40,81 százalék

4. egyéni választókerület: Nagy Gellért (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 532 szavazat – 44,22 százalék

5. egyéni választókerület: Miyazaki Jun (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 721 szavazat – 51,32 százalék

6. egyéni választókerület: Csontos Gyöngyi (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 661 szavazat – 44,36 százalék

7. egyéni választókerület: Sajószegi Péter (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 807 szavazat – 50,60 százalék

8. egyéni választókerület: Kocsis Tilda Eszter (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 788 szavazat – 49,13 százalék

9. egyéni választókerület: Győrffy Máté (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 620 szavazat – 49,48 százalék

10. egyéni választókerület: Lázi András (Momentum-DK-Párbeszéd-LMP) – eredménye: 793 szavazat – 50,48 százalék

Kompenzációs listáról bejutott:

1. Kovács Balázs Norbert (Fidesz-KDNP)

2. Lindmayer Viktor (Fidesz-KDNP)

3. Oláh János (Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

4. Bálint György (HAFE Egyesület)

Az összesen tizenöt tagú testületben tehát a Soproni Tamás és az őt támogató képviselők tizenegy fős többséget szereztek, két képviselője van a kormánypártoknak, egy-egy az MKKP-nek és a HAFE-nak.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír a Belvárosból

Június 9-én lezajlottak a választások, de köztereinket még mindig rengeteg választási plakát csúfítja el.
Erzsébetváros utcáiról és parkjaiból 3 ütemben elszállítjuk az utcabútorokat, amelyek azt követően 3 hét múlva megújulva térnek vissza a megszokott helyükre. A felújítási munkálatok augusztus 31-ig...
„Továbbra is tartanunk kell azt a tempót, amit eddig diktáltunk Budapestnek. És ennek érdekében frissíteni kell a tudásunkat, a gondolatainkat, fejleszteni magunkat” – mondta Soproni Tamás annak...
A köztünk élő bevándorlók, menekültek, komoly krízist megélők, akik közül nem egy ember valamelyik háborúnak kitett országból, konfliktusos zónából érkezik, felületesen különbözik tőlünk, mert...
Idén ismét várunk a legpestibb utca legkirályabb napján! A Király-nap idén is fantasztikus programokat kínál kicsiknek és nagyoknak a Király utcában, az Anker közben és az Asbóth utcában:
Újabb színfolttal gazdagodott a józsefvárosi sportélet hat éve: megnyílt a Belvárosi Vívó Sportegyesület terme a Palotanegyed szívében. A Krúdy utcai terem bérlő híján nyolc évig állt üresen, de egy...
Törőcsik Edit március közepe óta Józsefváros jegyzője. Két kis dunakanyari község jegyzőségét hagyta ott a sokdiplomás jogász a VIII. kerületért, de az anyakönyvvezetői munkát sem kívánja feladni....
Az erzsébetvárosi parkok alaposan átalakultak. Ahogyan változik a klíma, bizonyos növényeknek lejár az idejük, mások divatba jönnek, jobban bírják a forróságot is és persze a design is megújul,...
Begóniát ültetve, gereblyét fogva, magokat elszórva ismerkedhettek kisiskolások a Liszt Ferenc téri virágágyások gondozása közben a kerületi kertészek munkájával. Valójában nemcsak segítettek, hanem...
Bántalmazás, garázdaság – hétfőn este a Fáklya közösség tagjai filmet néztek a Kesztyűgyárban, majd beszélgetni kezdtek, de ismeretlenek rájuk rontottak, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki.
Lezajlottak a VI. kerületben is az önkormányzati választások: a következő ciklusban is Soproni Tamás vezeti a városrészt, az őt támogató pártok jelöltjei pedig mind a tíz egyéni választókerületben...
Utolsókat rúgja a bodzavirág, aki szörpöt szeretne befőzni, annak már nagyon kell sietnie, hogy a kellő mennyiséget összeszedje, de aki valami másra, különlegesebbre vágyik annak mutatunk három...
A sokszínűséget, a különböző nemzetiségek, nyelvek és kultúrák, no és a hagyományok együttélésének gazdagságát ünnepelték szombat délután az Eötvös10-ben megtartott Nemzetiségi kavalkádon. Az...
Táncbemutatóval, táncházzal, zenével és tűzugrással is készülnek a nyári napforduló megünneplésére a TÖE szervezői.
Két fiatal nő, szomszédok a Mátyás téren, felelősséget érezve lakókörnyezetükért, szomszédünnepet rendezett az önkormányzat támogatásával, egész napos programot játékkal, zenével, irodalommal,...
Hogyan lehet túlélni a Lidl árnyékában? Mi az előnye egy piacnak a szupermarketekkel szemben? Vannak-e trendek, divat-e piacolni? Milyen erősségei vannak az Új Teleki téri Piacnak, és mire van még...
Jó hír, hogy a kerületi rendelőintézetbe új szemészorvos érkezett, így jelentősen csökkent az előjegyzési idő, ráadásul akinek szemüvegre van szüksége, akár helyben, az itt üzemelő optikában is...
Június 8-án, szombaton ismét a gyerekek és a kellemesen szórakozni vágyó felnőtteké lesz a Rákóczi tér egy napra.

A címlapról

Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt...
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet...
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

Terézváros TV