Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Kerületünkben új, izgalmas kezdeményezés indult. Pesterzsébet Önkormányzata közösségi használatra bocsátotta az Eötvös utca-Ősz utca sarkán található, eddig üresen álló telket.

Ennek első lépéseként meg is tisztították, előkészítették a területet egy programra, amelyre szeptember 21-én került sor és amely egy londoni egyetemen folyó tudományos kutatás budapesti, kerületünkben folytatott terepmunkájának végső állomása is volt egyben.

Egy kötetlen délután során a résztvevő szomszédok szakemberek vezetésével padokat építettek raklapokból, amelyeket aztán saját ötleteik alapján festettek le, továbbá egy komposztáló kast is felépítettek, melybe gyümölcsbokrok, csilipaprika és bazsalikom került első körben.

Játékos foglalkozás keretében beszélgettek a különböző hulladéktípusokról és a hulladékcsökkentés lehetőségeiről a Humusz Szövetség munkatársával.  Nyomdázással megalkották az általuk elképzelt élhető városok képeit.

Locsolókannákat festettek, melyeket aztán haza is vihettek és közben az esővíz-hasznosításról és a háztartási vízfogyasztásról szóló rövid játékban is részt vettek.

Textil bevásárlótáskát is festhettek maguknak saját ízlés szerint, hogy kiváltsák a műanyag szatyrok használatát és tartós, újrahasználható útitársuk legyen a bevásárlásaikhoz a jövőben, valamint jópofa műalkotásokat rajzoltak-festettek a tűzfalra is.

Baráti hangulatban telt ez a péntek délután, sok nevetéssel és a végén tombola-sorsolással.

Szeretnénk ezúton is külön köszönetet mondani a környéken működő Kaposvári József Stúdió roppant lelkes önkénteseinek hogy nagy számban vettek részt ebben a közösségi programban és nagyban hozzájárultak a jó hangulathoz és a délután sikeréhez!

Azóta megalakult a közösségi tér zárt Facebook csoportja is, amelyhez további lelkes szomszédok, környékbeli lakosok jelentkezését várjuk szeretettel, akik szeretnének részt venni e tér formálásában, használatában! A közösség kérésére az Önkormányzat azóta új kerítéssel is ellátta a területet – egyelőre kulccsal zárja az egyik kedves szomszéd, a Facebook csoportban a hozzáférhetőséget bármikor meg lehet beszélni.

Az október 23-i ünnepnapon gyűltek össze a szomszédok közös munkára, sütizésre, teázásra második alkalommal. Igaz, ezúttal kisebb létszámban, de kerületünk ezúton is szeretné megköszönni lelkesedésüket és eddigi értékes közösségi munkájukat – s mindannyian reméljük, lesznek további lelkes szomszédok, akik szívesen csatlakoznak a terület használatához, alakításához, csinosításához. 23-án felépült egy nagyobb befogadóképességű közösségi komposztáló is a zöldjavaknak.

Ezúton szeretnénk így hát felhívni a környékbeli lakosság figyelmét, hogy amennyiben nincs saját kerti komposztálójuk, vagy túl sok a keletkező zöldhulladék, látogassanak el a közösségi térre ahol lerakhatják ezt a felesleget, ezzel is hozzájárulva egy környezetbarátabb jövőhöz és tisztább, rendezettebb lakókörnyezethez kerületünkben. Konyhai szerves hulladékot (pl. almacsutka, tojáshéj, zöldség- gyümölcshéj, kávézacc – vigyázat! Olaj- és zsírmaradék, állati eredetű (étel) maradékok NEM komposztálhatóak!) pedig szívesen várunk a komposzt kasba, amely táplálni fogja az elültetett növénykéket, tavasszal pedig együtt ültethetünk továbbiakat a kasba – például a bazsalikom helyére.

Következő alkalommal pedig a lelkes diákság fogja használatba venni a teret. Egy kedves tanítójuk segítségével éppen tervezik és szervezik a közös tűzfalfestésüket, melynek ecset és festékszükségletét az önkormányzat jóvoltából már át is vették.

Reméljük olvasóink élvezték a képes, rövid szöveges beszámolót, melyben igyekeztünk egy kicsit átadni a közösségi eseményeink hangulatából, hogy megmutassuk a szomszédság lelkes és értékes eddigi munkáját, valamint ízelítőt adjunk az Eötvös sarki közösségi tér nyújtotta lehetőségek tárházából.

Várunk minden lelkes érdeklődőt a telken „terepszemlére” és a Facebookon ötletelésre, tervezésre, szervezésre, valamint természetesen a felmerülő kérdések megvitatására.

Forrás. pesterzsebet.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Dél-Pestről

A Princetown High School Choir adománygyűjtő jótékonysági koncertet rendezett a leégett Ráday Kollégium és diákjai számára február 15-én 18:30 órakor a Kálvin téri Református Templomban.
Mintegy ötszáz szülő, gyermek és érdeklődő volt kíváncsi a Sportkastélyban február 11-én arra a fórumra, amelyet a Külső-pesti Tankerületi Központ és Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata szervezett az általános iskolát idén elkezdő gyermekek szüleinek tájékoztatására.
Az első magyar adománybolt-hálózat, a Cseriti kerületi üzlete is azért van, hogy a fölöslegessé váló tárgyak második esélyt kapjanak az életre, hogy „újrahasznosuljanak” másoknál, akiknek szükségük van rájuk. Az Üllői úti üzlet januárban megújult, szélesebb kínálattal áll a vásárlók rendelkezésére.
Öt festő, öt stílus, öt barát, immár másfél évtizede! A kerületi 5kor képzőművészeti csoport mutatkozik be e hónapban a Stefáni Palota galériájában. A három hétig nyitva tartó XV. 5kor című tárlaton az öt pestszentlőrinci-pestszentimrei alkotónak több mint fél száz művét láthatják az érdeklődők.
Jé, itt már jártam! Emlékszel, pont itt álltunk?! Ilyen és hasonló nosztalgikus mondatoktól zsongott a PIK Galéria a Franciaországot bemutató kiállítás megnyitóján.
Sikeresen pályázott és közel 60 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a kerület a Budapesti Útépítési Program keretében, a fővárosi belterületi, szilárd burkolat nélküli utak korszerűsítésére tavaly novemberben meghirdetett pályázaton. Ezen kívül Kispest idén több mint 200 millió forintot fordít a kerületi utak, járdák felújítására, karbantartására – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.
A Határ út mentén élők, a wekerleiek érdekeit védő alternatívákat képviselem, az önkormányzat számára fontos, hogy csökkenjen az őket érő környezeti terhelés – jelentette ki Gajda Péter polgármester azon a hétfő esti társadalmi egyeztetésen, amelyen „Fák a Kiserdőben, nyugalom a Határ úton” mottóval a Kiserdővédők mutatták be a Határ útra tervezett 2x2 sávos út Kispestet elkerülő alternatív nyomvonalának tervét a Mátrix Oktatási Központban.
A Kispesti Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat és Smolyan Önkormányzatának közös programja keretében 800 kánna virághagymát ajándékozott a Közpark Kft. a bulgáriai testvérvárosnak. A virágok tavasztól a Rodope-hegység szívében található város köztereit fogják díszíteni. A virághagymákat kisebb delegáció vitte a napokban Smolyanba.
Az illegális szemétlerakás elleni fellépés jegyében, a csepeli önkormányzattal együttműködve, térfigyelő kamerákat állított szolgálatba a helyi rendőrkapitányság a kerületben.
Tárgy- és illatfelismeréssel, akadálymentesített filmmel és vakvezetőkutya-találkozóval várta az apróságokat a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete az FMK-ban rendezett óvodai érzékenyítő napon. A szervezet célja, hogy a szórakoztatva tanító foglalkozás minden ferencvárosi nagycsoportoshoz eljusson.
A csepeli önkormányzat az idei évtől rászorultsági alapon biztosítja a hetven év felettieknek a pneumocoocus baktérium elleni védőoltást.
Hosszas huzavona után végre rákerült a pecsét a tulajdonjogi lapra, így újra az önkormányzat lett a tulajdonosa a csepeli Görgey Artúr iskola épületének. A kerület vezetése, Borbély Lénárd polgármester javaslatára, a helyiek véleményét kikérve, közösségi tervezés alapján szeretné a terület sorsát rendezni.
Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezték az egyik legfontosabb sporteseményt az Egyesült Államokban. A Super Bowl döntőjének idén Atlanta volt a házigazdája, ahol az egyik legismertebb magyar szobrászművész alkotása található.
Raj Csaba belsőépítész Idegen vizeken című kiállítása nyílt meg péntek este a KMO Előtér-galériájában. A közönség február 22-ig tekintheti meg a képeket.
Beszélgetéssel egybekötött tájékoztatót rendezett a Wekerlei Kultúrház azoknak a szülőknek, akiknek a kisgyermeke idén kezdi a bölcsődét. A szombat délelőtti találkozón a kispesti bölcsődék mutatták be pedagógiai programjaikat és szolgáltatásaikat.
Évtizedek óta tartó problémát old meg a Pilisi Parkerdő Zrt., amikor a XIX. kerületi önkormányzat támogatásával parkerdővé alakítja a Kőbánya-Kispest metróvégállomás melletti eddig elhanyagolt, szemetes erdőterületet.
Családi ház, társasház és középület tervét is díjazták.
Megduplázták a lakossági úszósávok számát.

hirdetés

Ön is hirdetne?

Budapesti állások

Gyártási munka
( / Állás)

noimage
2019.02.13

Pomázi munkahely
( / Állás)

noimage
2019.02.12

Pomázi munkahely
( / Állás)

noimage
2019.02.12

Pomázi munkahely
( / Állás)

noimage
2019.02.12

HIDRAULIKUS PRÉSGÉPEN TÖRTÉNŐ MUNKAVÉGZÉS
( / Állás)

HIDRAULIKUS PRÉSGÉPEN TÖRTÉNŐ MUNKAVÉGZÉS
2019.02.11

Looking for Translator and Receptionist
( / Állás)

noimage
2019.02.06

Gyere dolgozni telefonos operátornak Óbuda szívébe!
( / Állás)

noimage
2019.01.30

Tetőfedés,építőipari munkák
( / Állás)

Tetőfedés,építőipari munkák
2019.01.17

Vagyonőri
( / Állás)

noimage
2018.12.29

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Szolgáltatások Budapesten

Miden ami ajtó, minden ami ablak
(Szolgáltatás / Építőipar)

Miden ami ajtó, minden ami ablak

Korrepetálás
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

noimage

Villanyszerelés
(Szolgáltatás / Javítás, szerelés)

Villanyszerelés

Apolas gondozas
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

noimage

SZOBAFESTES
(Szolgáltatás / Építőipar)

SZOBAFESTES

költöztetés
(Szolgáltatás / Szállítás, költöztetés)

költöztetés

Nyugdíjasházban idősellátás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Nyugdíjasházban idősellátás

Idősgondozás
(Szolgáltatás / Gyermekfelügyelet, idősgondozás)

Idősgondozás

Kutyakozmetikus tanfolyam
(Szolgáltatás / Oktatás, fordítás)

Kutyakozmetikus tanfolyam

Kőműves munkàt vàllalok
(Szolgáltatás / Építőipar)

noimage

Lapos tetők specialistája
(Szolgáltatás / Építőipar)

Lapos tetők specialistája

Új személyi és kiscsoportos edzés Csepelen a sétányokon
(Szolgáltatás / Életmód)

noimage

Lakásfelújítást vállalunk több éve összeszokott csapattal!
(Szolgáltatás / Építőipar)

Lakásfelújítást vállalunk több éve összeszokott csapattal!

Lakásfelújítást vállalunk több éve összeszokott csapattal!
(Szolgáltatás / Építőipar)

Lakásfelújítást vállalunk több éve összeszokott csapattal!

Tradícionális Hatha jóga tanfolyam
(Szolgáltatás / Életmód)

noimage

hirdetés

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • Óvja is a gyermekeket a mese

    Óvja is a gyermekeket a mese

    A gyermekek zsenik - állítja Csukás István. Az ismert meseíró szerint mindenkinek kincsesbánya a gyermekkora, csak nagyon sokan elfelejtik a visszavezető utat. Ahhoz, hogy ez a korszak maradandó élményt nyújtson, és >>>
  • Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Rangos nemzetközi díjat nyert A szerelem egyenlete

    Az Álomgyár Kiadó nyári sikerkönyve, A szerelem egyenlete elnyerte a világviszonylatban legismertebb és legrangosabb könyves oldal, a Goodreads.com első díját romantikus kategóriában. >>>
  • Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Történelmi regénye jelent meg Egri László költőnek

    Megjelent Egri László költő és író legújabb regénye, amely a Patrióta címet viseli. A történet 1849-ben indul és Petőfi Sándor rejtélyes sorsának alakulását követi nyomon, abból a fiktív alaphelyzetből kiindulva, >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó