Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Március végétől ismét a Thököly úti zsinagógában tarthatja istentiszteleteit a zuglói zsidó közösség. Az épület még 2016 októberének végén égett le, a tavaly kezdődő felújítás több mint 280 millió forintba került.

A tűz egy elektromos hiba miatt ütött ki, aminek következtében kiégett a tóra szekrény, kitörtek az ablakok, megolvadtak a vezetékek, a padok, a csillárok, és a 230 négyzetméteres épület tetőszerkezete is megsérült.

A 280 millió forintba kerülő felújításhoz a hitközség 142 millió forint állami támogatást kapott. – Ebből az összegből az 1890-ben épült ház tetőterét is be tudtuk építeni, éghetetlen gipszkartonnal szeparált közösségi teret hoztunk létre a gyerekek számára – mondta Gerő Péter, a zuglói közösség vezetőségének tagja. – Az utcafront felől beüvegeztük a teraszt, ezentúl az lesz a rabbi szobája és az elhunyt közösségi tagok emlékhelye.

A ház külső homlokzatát is rendbe akarták tenni, de az építkezés során régi, bevakolt gipszdíszekre bukkantak. Az épületet ezért védettségi eljárás alá vonták, és annak felújításához fővárosi vagy kerületi pályázatot szeretnének majd igénybe venni.

Forrás: zuglo.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

A XIII. Kerületi Önkormányzat Egynyári virágok bemutatóját tartotta ma délelőtt a Gyöngyösi sétányon. Az eseményt immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg. 2019-ben a kerületi közterületekre...
2019. szeptember 7-én, a már megszokott helyszínen, az Újpesti rakparton, a Pozsonyi úton a Jászai Mari tér és a Szent István park közötti területen várják az érdeklődőket piknikeléssel, tartalmas...
2019. július 10-től szeptember 13-ig láthatók a kerületi tagóvodák gyermekei által készített alkotások a Polgármesteri Hivatal első emeleti galériáján, a kerületi Óvodapedagógiai Napok...
A Lendületben a XIII. kerület című programot – amely az önkormányzat 2015-2019 közötti középtávú céljait, feladatait tartalmazza – a képviselő-testület a napokban értékelte. Egyhangú szavazással...
Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara 2019-ben is meghirdette a Budapest Nívódíj Pályázatát. A pályázat célja, hogy elősegítse az új értékek teremtését, a hagyományos értékek...
A képviselő-testület júniusi ülésén úgy döntött, hogy a Herman Ottó Általános Iskola gumiburkolatú alakuló terének megvalósításához bruttó 20 millió forint költségkeretig forrást biztosít, egyúttal...
A képviselő-testület június 27-i ülésén elfogadta a Jász utca 72. szám alatti 35 lakásos önkormányzati lakóépület beruházási célokmányát 2,7 milliárd forint összegben.
Dr. Tóth József polgármester dr. Bujdosó Sándor jegyző társaságában 2019. július 8-án, 60. születésnapján a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte Szloboda Józsefet.
A „Lendületben a XIII. kerület” program legmarkánsabb egészségügyi beruházása a 2017-ben kialakított, országosan is egyedülálló CT/MR Központ volt, mellyel lehetővé vált a XIII. kerületi lakosok...
Staniszewski Csaba, a Polgármesteri Hivatal Építésügyi Osztályának környezetvédelmi ügyintézője lett az idei évben az év köztisztviselője. A díj, hivatalos nevén „Sinka Márton közigazgatási...
A mai napon dr. Tóth József polgármester a Prevenciós Központban, az ott szervezett, egész nyáron át tartó táborozás egyik rendezvényén átadta a Vasas FC által az Önkormányzatnak ajándékozott, az...
2019. július 2-án emléktábla-avatással tisztelegtünk kerületünk díszpolgára, Szepesi György emléke előtt, szülőházának, a Váci út 97. szám alatti épületnek a falán. Az ünnepi táblaavatáson beszédet...
Ünnepélyesen átadták a Klapka Központot Már a Klapka Központ terveit is ikonikusnak ítélte az építészszakma, s elnyerte a Média Építészeti Díját is: a KÖZTI Zrt. csapata Marosi Miklós Széchenyi- és...
Újpesten mindannyian arra törekszünk, hogy városunkat tisztán és rendben tartsuk. A szervezett parkmegtisztítások, szemétszedések mellett gyakran láthatunk olyan önkénteseket is, akik kisebb...
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata első alkalommal rendezi meg a Fővárosi Szépkorúak Bowling Versenyét. A jelentkezés feltétele 60. életév betöltése, valamint XIII. kerületi bejelentett...
Végéhez közeledik a Pillangó park felújítása. A műszaki átadás, az apróbb hibák, hiányosságok kijavítása megkezdődött, és Karácsony Gergely, illetve Szabó Rebeka is bejárta a területet, hogy minden...
Négy tanteremmel, mosdókkal, szertárhelyiséggel és az akadálymentes közlekedést biztosító lifttel bővül a Zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • Budapest a TOP 10-ben

    Budapest a TOP 10-ben

    Az előző évihez képest 4,8 százalékos vendégéjszaka-gyarapodást mértek. >>>
  • Új Könyvmegálló a Római-parton

    Új Könyvmegálló a Római-parton

    Az Evezős Sörkert előtti partszakaszon került átadásra az Óbudai Könyvmegállók új, ingyenesen használható könyvszekrénye. A Római-parti könyvmegállót a Mi Rómaink >>>
  • Tovább bővül a családtámogatások rendszere

    Tovább bővül a családtámogatások rendszere

    Magyarország Kormánya már eddig is jelentős lépéseket tett a családok támogatása terén. A már bevezetésre került intézkedések – CSOK, jelzáloghitel-elengedés, családi >>>
  • Készül Budapest Zöld Térképe

    Készül Budapest Zöld Térképe

    Green Guide Budapest címmel ingyenes, hiánypótló kiadvány készül a városlakók és átutazók számára a tudatosabb, egészségesebb mindennapok kialakításához. A projektet >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó