Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

2019. július 2-án emléktábla-avatással tisztelegtünk kerületünk díszpolgára, Szepesi György emléke előtt, szülőházának, a Váci út 97. szám alatti épületnek a falán. Az ünnepi táblaavatáson beszédet mondott dr. Tóth József polgármester és Szőllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke.

Az avatóünnepség egy hangfelvételről felidézték az 1953-as „angol-magyarként” híressé vált 6:3-as mérkőzésen rögzített Szepesi-kommentárt Hidegkuti Nándor góljáról.

Dr. Tóth József ünnepi beszédében elmondta, a települések legnagyobb értékei azok, akik ott éltek, élnek. Kerületünkben 23 díszpolgárunk emlékét őrzi tábla. Szepesi György igazi angyalföldi volt. A Váci út 97-ben született, a Váci út 87-be járt iskolába, később pedig a Váci út 197-ben lakott. már gyermekkorában is szenvedélyes rádióhallgató volt, angyalföldi gyermekévei meghatározták későbbi pályafutását. Senki más nem tudta úgy magával ragadni a közönséget, mondásai szállóigévé váltak az évek során. 1948-tól 2012-ig – Peking kivételével – minden olimpiáról, továbbá 14 labdarúgó világbajnokságról is közvetített. Kerületünkben az elsők között, 1997-ben választották díszpolgárrá.

Szöllősi György megemlékezésében felidézte emlékeit Szepesi Györgyről. Mindig a pálya széléről közvetített, ami manapság elképzelhetetlen, és nehezen érthető, hogyan tudta mégis kiválóan átlátni a pályát. Annak ellenére, hogy akkor látta először az angol játékosokat, hibátlanul közvetítette a 6:3-as mérkőzést. Később sportvezetőként, az MLSZ élén is bizonyított, talán minden idők legjobb elnökekét. Mindig mindenkire odafigyelt, mindenkinek segített. Szakmai felkészültsége mellett emberi tulajdonságai is naggyá tették őt.

Az ünnepségen a megemlékezők koszorúk és virágok elhelyezésével tisztelegtek a legendás sportriporter emléke előtt.

Vissza[1]

References

  1. ^ Vissza (www.budapest13.hu)

A teljes cikk a bp13.hu oldalon olvasható.

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Észak-Pestről

Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara 2019-ben is meghirdette a Budapest Nívódíj Pályázatát. A pályázat célja, hogy elősegítse az új értékek teremtését, a hagyományos értékek...
A képviselő-testület júniusi ülésén úgy döntött, hogy a Herman Ottó Általános Iskola gumiburkolatú alakuló terének megvalósításához bruttó 20 millió forint költségkeretig forrást biztosít, egyúttal...
A képviselő-testület június 27-i ülésén elfogadta a Jász utca 72. szám alatti 35 lakásos önkormányzati lakóépület beruházási célokmányát 2,7 milliárd forint összegben.
Dr. Tóth József polgármester dr. Bujdosó Sándor jegyző társaságában 2019. július 8-án, 60. születésnapján a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte Szloboda Józsefet.
A „Lendületben a XIII. kerület” program legmarkánsabb egészségügyi beruházása a 2017-ben kialakított, országosan is egyedülálló CT/MR Központ volt, mellyel lehetővé vált a XIII. kerületi lakosok...
Staniszewski Csaba, a Polgármesteri Hivatal Építésügyi Osztályának környezetvédelmi ügyintézője lett az idei évben az év köztisztviselője. A díj, hivatalos nevén „Sinka Márton közigazgatási...
A mai napon dr. Tóth József polgármester a Prevenciós Központban, az ott szervezett, egész nyáron át tartó táborozás egyik rendezvényén átadta a Vasas FC által az Önkormányzatnak ajándékozott, az...
2019. július 2-án emléktábla-avatással tisztelegtünk kerületünk díszpolgára, Szepesi György emléke előtt, szülőházának, a Váci út 97. szám alatti épületnek a falán. Az ünnepi táblaavatáson beszédet...
Ünnepélyesen átadták a Klapka Központot Már a Klapka Központ terveit is ikonikusnak ítélte az építészszakma, s elnyerte a Média Építészeti Díját is: a KÖZTI Zrt. csapata Marosi Miklós Széchenyi- és...
Újpesten mindannyian arra törekszünk, hogy városunkat tisztán és rendben tartsuk. A szervezett parkmegtisztítások, szemétszedések mellett gyakran láthatunk olyan önkénteseket is, akik kisebb...
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata első alkalommal rendezi meg a Fővárosi Szépkorúak Bowling Versenyét. A jelentkezés feltétele 60. életév betöltése, valamint XIII. kerületi bejelentett...
Végéhez közeledik a Pillangó park felújítása. A műszaki átadás, az apróbb hibák, hiányosságok kijavítása megkezdődött, és Karácsony Gergely, illetve Szabó Rebeka is bejárta a területet, hogy minden...
Négy tanteremmel, mosdókkal, szertárhelyiséggel és az akadálymentes közlekedést biztosító lifttel bővül a Zuglói Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola.
89 éves korában, 2019. június 19-én elhunyt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professzora, a XIII. kerület díszpolgára. 1930....
TISZTELT ÜGYFELEINK! TÁJÉKOZTATJUK ÖNÖKET, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232/A § (1) bekezdése és a 4/2019. (II. 12.) önkormányzati rendelet alapján a...
Ebben az esztendőben is folytatódik az önkormányzat által szervezett nyári programok sorozata. Játszótéri foglalkozásokon, és Katus Attila által vezetett közös aerobik gyakorlatokon vehetnek részt a...
Ebben az esztendőben is folytatódik az önkormányzat által szervezett nyári programok sorozata. Játszótéri foglalkozásokon, és Katus Attila által vezetett közös aerobik gyakorlatokon vehetnek részt a...
2019. június 13-án, ünnepélyes keretek között avattuk fel Rába György, Kossuth- és Széchenyi-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, kerületünk díszpolgárának mellszobrát. A szobor a Gergely...

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó