A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

családpolitika

  • A gyerekes családoknak tett fontos bejelentést Novák Katalin

    Támogatjuk azokat a szülőket, elsősorban édesanyákat, akik 3 év alatti gyermeket nevelnek és szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra! Havi maximum 40 ezer forintos támogatást is igényelhetnek azok, akik nem önkormányzati fenntartású bölcsődei ellátásban, vagy napközbeni gyermekfelügyeletet nyújtó szolgáltatásban szeretnék elhelyezni a gyermeküket.

  • A magyar családpolitikának kettős célja van

    A magyar családpolitikának kettős célja van: egyrészt segíteni a fiataloknak, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének, megállítva a négy évtizede tartó népességfogyást, másrészt támogatni azokat, akiknek már született gyermekük - hangoztatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a II. Magyar-Lengyel Fórumon kedden.

  • Az 1-es típusú diabéteszes gyermekek biztonságosan vehetnek részt a nevelésben, oktatásban

    Megszavazta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, amely szeptember elsejétől minden 1-es típusú diabéteszes gyermeknek garantálja, hogy biztonságosan vehessen részt a többi gyerekkel együtt az óvodában, iskolában - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

  • Csok mellett is igényelhető az otthonfelújítási támogatás

    Azok is kérhetik az otthonfelújítási támogatást, akik családi otthonteremtési kedvezményt (csok) vettek igénybe - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán. A kormány a járvány alatt is tovább bővíti az otthonteremtési támogatásokat, a családi beruházások aktiválásához januártól elindulnak az otthonteremtési program új elemei.

  • Egyre több segítséget kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik

    Egyre több segítséget kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek és családjaik - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

  • Ideálisnak a kettő feletti gyerekszámot tartanák Európában

    Kettő felettit tartanák ideális gyerekszámnak Európában a Századvég Politikai Iskola Alapítvány legújabb, harminc európai országban végzett felmérése szerint - mondta a kutatásban részt vevő Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) elnökhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.

  • Idén is lehetne diplomát szerezni nyelvvizsga nélkül

    Ifjúsági szervezetek javaslatai alapján a "nyelvvizsga-amnesztia" meghosszabbítását javasolja a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs a kormánynak - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Budapesten, a törzs ülése után.

  • Ismét gyerekek táborozhatnak majd Csillabércen

    Ismét gyerekek táborozhatnak majd Csillabércen az Erzsébet-táborok keretében, miután a keddi parlamenti szavazáson a tábort az Erzsébet Alapítvány tulajdonába adták - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

  • Januártól tetőtér-beépítéséhez is igényelhető a csok

    Rengeteg jelzés érkezett arról, hogy nagyon sokan szeretnének többgenerációs  otthonban élni, ennek segítésére január elsejétől a családi házak tetőtér-beépítéséhez is igénybe vehető a családi otthonteremtési támogatás (csok) akár teljes összege - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

  • Jövőre 300 milliárd forinttal támogatja a kormány az otthonteremtést

    Az új otthonteremtési program egésze nagyjából 300 milliárd forintba kerülhet jövőre a költségvetésnek, és ennek több mint a felét felújításra fordíthatják majd a családok - mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a portfolio.hu-nak adott, csütörtökön megjelent interjúban.