A nordic walkingtól a gyógyteákig számos módon hozhatjuk formába magunkat.

50 éves kor fölött a fittségünk nem csak megőrizhető, egyenesen fejleszthető is. Aki ebben az életkorban vágna bele a testedzésbe, annak számos lehetősége van a nordic walkingtól a calleneticsen át az úszásig, illetve akár a jóga több fajtájáig is. Az sem lehet kifogás, ha a sajgó testrészek miatt nem indulunk útnak, hiszen a természet patikája segítségünkre van a vadgesztenyétől a körömvirágig.

Sokan már akár a nyugdíjas évek előtt is elhanyagolják a testmozgást, a sétákat a természetben, hiszen semennyi idejük nem jut saját magukra. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy az évek múlásával a fizikai állapotunk csak romlani fog. Senki sem szeretne esetleg a gyerekei messzebbre költözésével, ne adj isten a párja elvesztésével kiszolgáltatottan magára maradni. Már csak ezért is nagyon fontos, hogy középkorú éveinkben, aztán a nyugdíjas évek során is odafigyeljünk a testmozgásra!

“Az edzés mellett egyszerű és hétköznapi, mozgással járó, gyakorlati tevékenységeket is érdemes kipróbálni, mint például a kertészkedés, kirándulás, de táncórákra is nagyszerű ötlet eljárni” – vallja Polgári Erika, a NaturComfort Kft. tulajdonosa, aki egyben a sportos nagymama is. Négy unokája mellett sem kihívás odafigyelni a testi-lelki állapotára, és erre buzdít másokat is.

“Mi azokat szólítjuk meg, akik a természet patikájából keresnek gyógyírt a problémáikra. Olyan gyógynövényes termékeket forgalmazunk, amelyek gyulladáscsökkentőként, fájdalomcsillapítóként komfortosabbá teszik az ember életét. 59 évesen nyilván én sem úgy mozgok, mint egy 20 éves. Ezzel együtt nem elég, hogy az ember táplálékkiegészítőket szedjen, és bekenje magát, ha fáj valahol! A hangsúly a megelőzésen van, az orvosok és a természetgyógyászok is ezt javasolják.”

A cég gyógyhatású termékei közül többnek is fő összetevője a vadgesztenye. Már a népi gyógyászatban is ismert volt, manapság rengeteg készítmény tartalmazza. Szintén fontos összetevő a nálunk ugyan nem őshonos, de erős gyulladáscsökkentő alove vera, ahogy például a körömvirág is, ami nem csupán a szépségápolásban, de reumatikus és görcsoldó hatása miatt is közismert. Számos ismert és kevésbé ismert gyógynövény megtalálható még a termékeikben, a teljesség igénye nélkül: rozmaring, árnika, borsmenta, feketedió-levél stb. Belsőleg a tisztító, porcápoló teakúrák javasolhatóak, amelyeket akár megelőzési céllal is fogyaszthatunk.

Kortól függetlenül is megtérül az aktív életmód
Sport a legjobb megelőzés, ahelyett, hogy különböző egészségtámogató termékekre költenénk a pénzünket.

“Bármilyen korban van valaki, mindenképpen keressen olyan mozgásformát, amit képes rendszeresen csinálni. Próbálja minimum megóvni, de lehetőleg akár javítani is a jelenlegi helyzetét! Ha friss levegőn van, az oxigén segíti a regenerálódási folyamatokat” - mondja Erika, aki cégének több városban megtalálható irodája is szervezett már különböző sétaprogramokat.

“Sokan félnek a fájdalomtól, és mivel félnek, nem mozognak, ezzel tovább rontva az állapotukat. Én mégis annak a híve vagyok, hogy mozgásban tartsuk az adott testrészt. Ha az orvos nem mondja kifejezetten, hogy adott testrészt nem szabad erőltetni, akkor kíméletesen ugyan, de mozgassuk továbbra is!” - tanácsolja Erika, aki jelenleg a nordic walking elsajátításán dolgozik, ami a szakértők szerint a séta könnyítése botokkal, ráadásul a helyes ízülethasználatra, gerinc-, has- és kartartásra is megtanít.

Ha azonban valaki nem szeretné otthagyni a környékét, akkor tanácsos, hogy legalább a saját portáját járja körbe, menjen egyedül a boltba, vagy üljön biciklire! A legkellemesebb meglepetés, amikor még hetven fölötti, ötven éves házasokkal is találkozik a társastánc-órákon, ilyenkor jó érzérácsodálkozni, hogy ennyi idő után is van közös céljuk. Az ember tehát ebben az életkorban is aktívan tehet az egészsége megőrzéséért, mind a rendszeres mozgással, mind a regeneráló vitaminok és gyógynövények fogyasztásával.

Törődjön Ön is az egészségével, hogy fitt mama vagy fitt papa lehessen!



 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.