Budapest rendezi szerdától a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) háromnapos digitális világfórumát.

  Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora a hétfői sajtótájékoztatón közölte, hogy a fórumba 100 országból több mint 1200-an fognak bekapcsolódni.
    "Ez ötször annyi, mint amennyi az eddigi legnagyobb érdeklődésű offline rendezvény résztvevőinek száma volt" - hangsúlyozta a rektor.
    Hozzátette, a járvány miatt kialakult helyzetben a sport, a diákspor
t és az olimpiai mozgalom új tartalmat és dinamikát kap, a fiatalok gondolkodásában pedig az egészségmegőrző programoknak kiemelt szerep juthat.  


    Verena Burk, a FISU oktatási vezetője videokapcsolaton keresztül jelentkezett be, és arról beszélt hogy kivételes helyzetben van a világszövetség, mert a koronavírus-járvány miatt a 29 idei egyetemi világbajnokságból 27-et kellett törölnie. Kiemelte: igyekeztek a hallgatók számára vonzó programokat összeállítani, közismert előadókat kértek fel, és olyan témákat válogattak össze, amelyek regionális, nemzeti vagy nemzetközi szempontból fontosak lehetnek.
    Elmondása szerint mind az öt földrészről lesznek résztvevői a digitális világkonferenciának, és kiemelte, hogy olyan országok is csatlakoztak, amelyek eddig még soha.
    Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára ismertette, hogy az esemény a FISU jövőjéről szóló vitafórum, amelynek keretében a szervezetet érintő legproblematikusabb témákat vitatják majd meg a hallgatók és az oktatók.
    "A fórum nyitónapján Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke mond rövid köszöntőt" - fűzte hozzá Székely Mózes. A fő téma, a FISU öröksége és jövője mellett öt résztémát beszélnek át a résztvevők, a világszövetség új logójáról és kommunikációjáról, az egészséges campusokról, az egyetemi sport világnapjáról, az egyetemek sportrangsorának elkészítéséről, valamint a digitalizációról.


    "Összesen 635 hallgató regisztrált, ez a résztvevők 52,9 százaléka, a legtöbben Peruból, Magyarországról és Ukrajnából jelezték részvételüket" - ismertette a MEFS főtitkára.
    Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője elmondta, hogy a konferenciához egy magyar fejlesztő cég biztosítja a platformot. Hangsúlyozta, egy hónapja megállapodást írtak alá a Testnevelési Egyetemmel arról, hogy az intézmény a sport területén a digitális térben is létrehozzon egy tudásközpontot, amely szerinte további fejlesztések elindításához adhat lendületet.
    Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, a TE nagykövete beszámolt róla, hogy részt vett egy Budapestet a 2017-es vizes világbajnokság helyszínein keresztül népszerűsítő image-film elkészítésében, amelyet az esemény honlapján tekinthetnek meg a fórum résztvevői.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.