M2 MIKULÁS EXPRESSZ INDUL

A NYUGATI PÁLYAUDVARRÓL A VASÚTTÖRTÉNETI PARKBA

2018. DECEMBER 7-ÉN, 8-ÁN ÉS 9-ÉN

HA MIKULÁS, AKKOR VASÚTTÖRTÉNETI PARK!

Minden évben csillogó gyerekszempárok, mosolygós arcocskák kíséretében gördül be az M2 Mikulás Expressz a Nyugati pályaudvarról a Vasúttörténeti Parkba. Idén, december elején ismét megrendezésre kerül a már tradíciónak számító mikulás rendezvény Budapesten, a Tatai utca végén.

A rendezvény csupa izgalmakat tartogat a legkisebbeknek és legnagyobbaknak egyaránt: karácsonyi díszekben pompázó gőzmozdonnyal utazhatnak, manócskák kísérik őket a mesés mikulás és adventi ceremónia helyszínére, a Vasúttörténeti Park Orient-csarnokába, majd kezdetét veszi az ünnepség, ahol a főszerep nem másé, mint a Mikulásé! Ráadásul idén segíteni is kell a Mikulásnak, hiszen manócskái elcsentek néhány dolgot, amelyek nélkül nem lehet teljes a karácsony!

Az Orient Csarnok színpadán Kovácsovics Fruzsina és zenekara várja a gyerekeket és persze a Nagyszakállút. A Mikulás csodás vasparipával érkezik a csarnokba, hogy minden gyermeknek egy-egy kedves szóval és egy minden jóval megtelt mikuláscsomaggal kedveskedjen. A csomagok kiosztása után lehetőség van közös fotózásra vele és főmanójával.

A gyerekek mindemellett találkozhatnak Süsü a sárkánnyal, a Tévé Macival is, sőt bekukkanthatnak a Maci Pecóba, valamint rajzolhatnak az óriás színező táblára és kipróbálhatják, milyen a Hetedhét kaland híradósának lenni!

Az Orient-csarnok a fentieken kívül is kínál még számos, izgalmas gyerekprogramot, illetve további adventi meglepetés, pontgyűjtő állomás is várja a látogatókat.

Az M2 Mikulás Expresszek indulási időpontjai:

  1. Előadás: december 7. péntek délelőtt
    Vonat indul a Nyugatiból: 9:55                          Vonat visszaindul a Parkból: 13:06
  2. Előadás: december 7. péntek délután
    Vonat indul a Nyugatiból: 13:55                        Vonat visszaindul a Parkból: 17:25  
  3. Előadás: december 8. szombat délelőtt
    Vonat indul a Nyugatiból: 9:55                          Vonat visszaindul a Parkból: 13:03
  4. Előadás: december 8. szombat délután
    Vonat indul a Nyugatiból: 14:25                        Vonat visszaindul a Parkból: 17:41  
  5. Előadás: december 9. vasárnap délelőtt
    Vonat indul a Nyugatiból: 9:55                          Vonat visszaindul a Parkból: 13:03  
  6. Előadás: december 9. vasárnap délután  
    Vonat indul a Nyugatiból: 14:25                        Vonat visszaindul a Parkból: 17:41

A jegyek online megvásárolhatók a rendezvényt megelőzően a www.vasuttortenetipark.hu weboldalon, illetve annak nyitvatartási időben a Vasúttörténeti Park főbejárati pénztárában.

A vonatjegyek ára felnőtteknek és gyermekeknek egységesen 3.700 Ft/fő.

További információk: www.vasuttortenetipark.hu és www.facebook.com/vasuttortenetipark oldalakon.

Sajtókapcsolat: Kalmár Nikoletta, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; +36 20 460 3015 (x) 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...

A címlapról

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.