Szeretnénk örömmel tájékoztatni arról, hogy 2022. július 23-án lesz az idei Ez az a nap! rendezvényünk.

A nyári alkalmat nem az eddig megszokott Papp László Sportarénában rendezzük meg, hanem a négyszer-ötször annyi embert befogadni képes Puskás Arénában, Közép-Kelet Európa legújabb, legszebb stadionjában.

 

A 14 órától 22 óráig tartó program keretén beül idén is sokakra hatással levő nemzetközi és hazai dicsőítő csapatok érkeznek, többek között a Bethel Music, a Planetshakers, Michael W. Smith és Martin Smith. Együtt énekelhetünk majd olyan ismert magyar dicsőítőkkel is, akik végig kísérték az Ez az a nap! elmúlt két évtizedét, így ott lesz Pintér Béla, Csiszér László és Prazsák László is. Fellépnek Caramel és Mező Misi mellett még sokan mások. Különös színfoltja lesz a napnak az 1965-ben alakult Hermons, az első magyarországi keresztény együttes. A prózai részekben egyházi vezetők, lelkészek hirdetik Isten igéjét, valamint tanúságtételek is elhangzanak majd.

 

A Puskás Aréna nem lesz visszatérő helyszín, csak az idei jubileumi eseményt szervezzük ide, így nem érdemes lemaradni róla.

Idei eseményünk fő témája az ÉLET, amelyről a Szentírásban Jézus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14,6). Bízunk benne, hogy ez egy kiváló missziós alkalom lehet az életet adó örömhír továbbadására.

 

A találkozónkra mintegy 40 ezer résztvevőt várunk az egész Kárpát-medencéből, valamint a régió országaiból. Bízunk benne, hogy köztünk leszel Te is! Hívd el családodat, barátaidat, ismerőseidet, hogy közösen legyetek részesei ennek az ünnepi alkalomnak!

 

Szeretnénk felajánlani ingyenes utazási lehetőséget buszokkal 50 fős csoportok számára vidéki és határon túli testvéreinknek.

További jó hír, hogy hat különvonat is indul az ország hat nagyvárosából, ami 21 települést érintve fog eljutni Budapestre a 14 órai kezdés előtt és a rendezvény végén indul vissza.

 

Részletes információk az utazással, jegyvásárlással kapcsolatban:

 

Utazás:

honlap: https://ezazanap.hu/utazas/

email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Egyéni és csoportos jegyvásárlási lehetőség:

honlap: https://ezazanap.hu/jegy/

email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Minden résztvevő az esemény végén egy gyönyörű keménykötésű, magyarázatos Szentírással, ún. Jézus-Bibliával térhet haza, amelyet ajándékba adunk.

 

Várjuk visszajelzésedet, hogy számíthatunk-e rátok július 23-án a Puskás Arénában!

A találkozásban bízva, üdvözlettel:

Ez az a nap! szervezői

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.