Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Szinte teljesen összeállt a Városmajori Szabadtéri Színpad 2021-es nyári programsorozata.

Közel hetven produkcióval, különleges és látványos koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés-és prózai előadásokkal, gyerekprogramokkal, táncelőadással, operettel, Színházi Szemlével, hazai és nemzetközi filmvetítésekkel, valóságos műfajkarnevállal várja a teljes nyár folyamán visszatérő és új vendégeit a Városmajori Szabadtéri Színpad. Itt minden korosztály és réteg megtalálja majd a kedvére valót a változatos és sokszínű programok között.

Június elejétől szeptember közepéig közel 70 programmal várja visszatérő és új vendégeit Buda hangulatos nyári színháza, a Városmajori Szabadtéri Színpad: a könnyű és komolyzenei koncertektől a prózai és klasszikus szórakoztató színházi előadásokon át akár a táncművészeti performance-okig, a gyerekműsoroktól a mese-koncerteken át a drámapedagógiai foglalkozásokig, vagy a klasszikus filmektől az összművészeti produkciókon keresztül egészen a gálaműsorokig.

A városmajori nyár a közönség és a szakma által is kedvelt színházi eseménye, a Városmajori Színházi Szemle idén augusztus 25. és szeptember 9. között kerül immár kilencedik alkalommal megrendezésre. Az idei Szemlét hat nem fővárosi színház hat elsősorban könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabjai alkotják majd, melyeket egy szakmai csapat választott ki a vidéki és határon túli színházak kínálatából.

Június 13. és július 31. között gyerekelőadások helyett inkább maradandó élményeket nyújtó, minőségi gyerekkoncertekkel, alacsony jegyárakkal várjuk a legkisebbeket is Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A Budapest rovat további hírei

A rengeteg androidos telefonban dolgozó Qualcomm chipekben olyan sérülékenységre bukkantak kiberkutatók, mellyel még a hívások távolról történő lehallgatása is megvalósítható. A chipgyártó rengeteg...
Magyarország a Pénzügyminiszterek klímavédelmi koalíciójának tagjává vált, miután Varga Mihály tárcavezető aláírta az erről szóló dokumentumot.
Az emberi erőforrások minisztere megköszönte a magyar egészségügyben dolgozó több mint 80 ezer ápoló munkáját az ápolók nemzetközi napján.
A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es idényében.
A kijárási korlátozásokkal, illetve a boltzárral érintett katásoknak nem kell befizetniük a múlthavi adót, ami szerdáig lett volna esedékes, emellett több mint 30 ezer cég mentesül az ugyancsak...
A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara és a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság projektíró versenyt hirdet a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolákban tanítók számára.
Visszavonul a szezon végén Schuch Timuzsin , a Ferencváros 35 éves kézilabdázója.
Elindult az internetes közönségszavazás a PostEurop (Európai Postaüzemeltetők Egyesülete) honlapján, amelyen eldől, hogy melyik ország EUROPA-bélyege a legszebb. A bélyegszépségversenyen idén a...
Június 4-én nyitja meg kapuit a Fővárosi Nagycirkusz - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
Mintegy 700 programot kínál országszerte május 16-ig a Közösségek Hete programsorozata.

A címlapról

A bajnok Ferencváros kapta a Fair Paly-díjat a vasárnap befejeződött...
A gyalogosok biztonsága érdekében balesetmegelőzési ellenőrzést tart...
Humor, lazaság, kiegyensúlyozottság, örök fiatalság – ezek a...
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a pandémia miatti lezárás az...
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány...
Az esti meseolvasás mind a szülőre, mind a gyermekre jó hatást...

Könyvajánló

Pokrovenszky Gergely szerzőpáros ötödik könyveként jelent meg a 13 valós történet elmesélő, segítségnyújtásnak szánt könyve.
Csodamódszerek helyett tudatosságra van szükség
Megjelent a Pallas Athéné Kiadó legújabb kiadványa, Gill Hasson: Bánj jól magaddal – Az öngondoskodás kézikönyve című könyve.
A csapathatékonyság hét összetevője

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez
A BHRG Alapítvány összeállításában a jelenlegi nehéz helyzetben, bezártságban találhatunk segítséget, hogy a gyerekekkel együtt töltött idő jókedvben, közös örömökben legyen gazdag, emellett a mindig hasznos, játszva tanulásra is sor kerüljön.
36 hónapja tartó egyeztetéssorozat után példaértékű konszenzus született a zöld szervezetek, a civil szervezetek és a Hegyvidéki Önkormányzat között a Normafán kialakítandó lombkorona-tanösvény ügyében. A szerdai egyeztetésen a tervező csapat és az önkormányzat mellett az alábbi szervezetek képviselői vettek részt