Hat nap alatt 74 helyszínen csaknem 100 kiállítás, valamint 100 kísérőrendezvény és idén először önálló művészetpedagógia program is várja az érdeklődőket a Budapest Art Week programsorozaton április 9. és 14. között Budapesten.

Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója a program csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az idei évben negyedik alkalommal megrendezendő eseményhez több mint 20 új helyszín kapcsolódott: többek között a Bajor Gizi Színészmúzeum, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, a Ráth György-villa és a Szépművészeti Múzeum. Olyan nagy kiállítóterekben is tartanak programokat mint a Pesti Vigadó, a B32 Galéria és Kultúrtér vagy a Mai Manó Ház - tette hozzá. 

Kiemelte, hogy újdonság lesz az idén a Közelítő elnevezésű önálló művészetpedagógiai program, amelynek keretében csaknem 500 diák ismerkedhet meg a kortárs képzőművészettel és személyesen találkozhat az alkotókkal és galéristákkal. Az idei program több eseménye is kapcsolódik a Bauhaus centenáriumához, a Mai Manó Házban például Moholy-Nagy László fotográfiáival, míg a Ludwig Múzeum Bauhaus.100. című kiállításán az irányzat tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők

Bérczi Linda a programok közül felhívta a figyelmet még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pszichiátriai Gyűjteményére, ahol tárlatvezetést tartanak, a Pesti Vigadóba szervezett séták során pedig az épületet fedezhetik fel a látogatók. Kifejtette, hogy a kiállítások mellett a legtöbb helyszínen tárlatvezetéseket, tematikus beszélgetéseket és workshopokat is tartanak. 

Hagyományosan az esemény zárónapján lesz a Nyitott Műtermek Délutánja; ekkor hat helyszínen várják a látogatókat beszélgetésre a képzőművészek, köztük Horváth Lóczi Judit, a Budapest Art Factory, Esse Bánki Ákos, Majoros Áron és Rajcsók Attila.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a Budapest Art Week nyolcvanoldalas részletes kiadványában a programokról és a helyszínekről tájékozódhatnak az érdeklődők, de cikkeket és interjúkat is olvashatnak képzőművészeti témákban. 

Az Art Week központi kiállítása a Mikve Galériában nyílik április 7-én Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben címmel - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódóan a rendezvény idei tematikája az orosz és a magyar képzőművészet és azok kapcsolódási pontjai.

Vékony Délia művészettörténész, az orosz-magyar tárlat kurátora hangsúlyozta, hogy a kiállítás a két ország kortárs képzőművészeti helyzetére reflektál és olyan orosz alkotók munkáit mutatja be, akik a világ vezető múzeumaiban állítanak ki, például a Blue Noses Group, Oleg Kulik, Chto Delat vagy az AES+F alkotásait. A magyar művészek közül többek között Birkás Ákos, Szűcs Attila, Szabó Dezső munkáival találkozhat a közönség. 

Mint mondta, a tárlat a két országból, a teljesség igénye nélkül mutat be néhányat a meghatározó művészek, a fiatalabb generáció és önszervező művészeti terek közül. A kiállítás ideje alatt kerekasztal-beszélgetésen, művészi és kurátori tárlatvezetéseken személyesen is találkozhatnak az alkotókkal az érdeklődők - tette hozzá a művészettörténész. 

A sajtótájékoztatón bemutatták az esemény imázsfilmjét is, amelyet Kálló Péter fotográfus készített.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.