Alapításának évfordulóján 150 éves gyűjtést tesz közzé a Néprajzi Múzeum a honlapján, amely a költözés-előkészítés miatt továbbra sem látogatható, alapítását viszont az idén is megünnepli.

Március 5-én az intézmény újonnan elérhető online tartalmakat kínál az érdeklődők számára. Először lesz digitálisan hozzáférhető Bíró Lajos egyedülálló óceániai gyűjteménye, és az ázsiai expedíciójáról 150 éve visszatérő Xántus János gyűjtéseiből is ízelítőt kaphatnak az érdeklődők - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
    A hagyomány szerint a múzeum minden évben felidézi Xántus János 1872. március 5-i igazgatóőrré való kinevezését. Xántus János ázsiai expedíciója során gyűjtött hatalmas etnológiai gyűjteményéből hozta létre a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályát, amellyel lefektette a későbbi Néprajzi Múzeum alapjait. Korábban a látogatók ezen a napon közönségprogramokon keresztül tekinthettek be a múzeumi munkába. Az előző évekhez hasonlóan az ünnepi dátumhoz kapcsolódva az idén is online formában kínál újdonságokat a múzeum.
    

Két olyan program is útjára indult, amely a múzeum alapjait képző tengerentúli gyűjtemények és gyűjtőik minél szélesebb körű megismertetését tűzte ki célul.
    Gyarmati János muzeológus a műsorban elmondta: Bíró Lajos (1856-1931) 5500 néprajzi tárgyat gyűjtött össze a múzeum számára, amely a Néprajzi Múzeum óceániai gyűjteményének egyharmada. Hat évet töltött Új-Guineában és a kapcsolódó szigeteken. A gyűjtést különösen jelentőssé teszi, hogy korát megelőzve részletesen dokumentálta tárgyait, az 5500 tárgyhoz mintegy 2500 oldalnyi jegyzet tartozik. Ez az anyag a nagyközönség számára eddig nem volt elérhető.
    Elmondta: az interneten a tárgyakat és a jegyzeteket összekapcsolják, kutatható formában mutatják be. Nem csupán a jegyzetoldalak fotóit adják közre, hanem a feljegyzések facsimile formában feldolgozott és szöveges keresésre alkalmas változatát is. A tárgyakat az azokat értelmező Bíró-jegyzetekkel linkelve teszik elérhetővé, megkönnyítve a tárgyak és a hozzájuk tartozó gyűjtői információk együttes tanulmányozását.
    Mint mondta, amikor Bíró Lajos 1896-ban megérkezett Új-Guineába, akkor többé-kevésbé a kőkorszakba érkezett. Új-Guinea ezen része 1884-ben lett német gyarmat, és szinte érintetlen kultúrát találtak ott. Bíró Lajos mintegy 10 évvel későbbi gyűjtésében van például egy olyan tárgy, amelyről azt írja, hogy ez az első olyan kőbalta, amelynek vaspengéje van - tette hozzá.
   

 Mint a műsorban elhangzott, tesztüzemmódban Xántus János különböző intézményekben tárolt gyűjtéseinek közös platformon való megjelentetése is elindul.
    Gyarmati János elmondta: részben amerikai, részben kelet-ázsiai tárgyakról van szó. Xántus János (1825-1894), a múzeum első igazgatója 150 évvel ezelőtt tért vissza csaknem kétéves osztrák-magyar kelet-ázsiai expedíciójáról.
     Arról beszélt, hogy a Xántus János által hazahozott több mint 150.000 természettudományos, néprajzi, iparművészeti tárgy, numizmatikai és könyvészeti tétel két múzeum, a Néprajzi és az Iparművészeti alapjait vetette meg. Emellett gazdagította a Nemzeti Múzeumot és a Természettudományi Múzeumot is, ami egyúttal azt jelentette, hogy gyűjteménye számos helyre szóródott szét.
    A kerek évforduló indokolttá tette, hogy egy kutatóprogram keretében az eddigieknél pontosabban rajzolják meg a szakemberek Xántus János életpályáját és értékeljék újra gyűjtői munkásságát. Az összegyűlt dokumentumokat egyetlen digitális felületen tervezik hozzáférhetővé tenni, függetlenül attól, hogy azokat mely intézmény őrzi. Az oldal szintén március 5-én, a múzeum napján mutatkozik be, egyelőre feltöltés alatt van.

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.