Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda termében jövő vasárnap rendezik meg a Versünnep versmondóverseny döntőjét. Az utolsó elődöntőt pénteken Csíkszeredán tartják.

Miután Budapesten három napon keresztül több mint 60 hivatásos előadóművész és színész állt pódiumra a továbbjutásért, pénteken Csíkszereda ad otthont a már évtizedes hagyománnyal rendelkező verseny utolsó elődöntőjének - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Versünnep idei, 14. évében a tavaly elhunyt Kányádi Sándor születésének 90. évfordulójára, Örkény István halálának 40. évfordulójára, a fiatalon elhunyt Nagy Gáspár születésének 70. évfordulójára és Ady Endre halálának 100. évfordulójára emlékeznek, továbbá Petőfi Sándor halálának 170. évfordulója alkalmából a költő szerelmi költészetét is beemelték a kiírásba.

A hivatásos színészek, előadóművészek és zenészek közül negyvenketten mondanak verset, tizenkilencen pedig zenés produkcióval pályáztak. Hozzájuk csatlakozik még alkotásaival két slammer, valamint hét képzőművész is. 

Az elődöntők Budapesten a Hungarikum Pódiumbon zajlottak, ahol három napon keresztül a jelentkezők többsége már előadta produkcióját a zsűri és az érdeklődők előtt.

Az elhangzó műveket bíráló zsűri tagjai országos hírű művészek, akik idén a produkciók után röviden értékelik is azokat. A zsűriben Hűvösvölgyi Ildikó, Kolti Helga, Papp János és Rubold Ödön színművészek, Sződy Szilárd dramaturg és rendező, valamint Weinberger Attila zeneszerző foglal helyet. A zsűri elnöke Szőcs Géza költő.

Forrás: MTI

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Lizák Pálma: Rochester lánya, Charlotte Brontë: Jane Eyre című regénye nyomán.
Az előző évihez képest 4,8 százalékos vendégéjszaka-gyarapodást mértek.
Kishegyes, 2019. július 11 - július 14. Csütörtökön kezdődik a Dombos Fest, a Vajdaság legkedveltebb művészeti fesztiválja a kishegyesi löszfal tövében. Az egykori szemétdomb helyén civil...
Zsámbéki Színház : július 13. | 20.00 óra | Romtemplom...merészségről, szabadságról, boldogságról, viccről, irodalomról... Előadják: Hámori Gabriella, Elek Ferenc, Fenyő Iván, Nagy Ervin Zongorán...
Zsámbéki Színház : július 14. | 20.00 óra | Romtemplom Beck Zoli és Háy János közös zenés-irodalmi műsora Egy rockzenész és egy író találkozása a boncasztalon. Határbontás a szépirodalom és a...
A Kiskunságban, azon belül is Kiskunmajsán és Szankon olyan ételeket és italokat kóstolhatnak meg az érdeklődők, melyek egyedülállóak hazánkban.
Szeretettel várok 6 éves kortól mindenkit aki szeretné kipróbálni az agyagozás rejtelmeit.
Budapest legújabb szabadtéri színháza ezen a hétvégén, szombaton ”bejárásra„ hívja az érdeklődőket! Idén nyáron jelentős felújítást követően megnyitotta kapuit Budapest második legnagyobb szabadtéri...
Kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal, gyerekprogramokkal várta a látogatókat június 22-én a Múzeumok éjszakája. A...
Különleges színházi produkció a Budai Szabadtéri Színházban . Az elmúlt héten megnyílt új Budai Szabadtéri Színházban június 23-án vasárnap a csíkszeredai Csiki Játékszín mutatja be saját rendezésű...

hirdetés

Ön is hirdetne?

A címlapról ajánljuk

  • Budapest a TOP 10-ben

    Budapest a TOP 10-ben

    Az előző évihez képest 4,8 százalékos vendégéjszaka-gyarapodást mértek. >>>
  • Új Könyvmegálló a Római-parton

    Új Könyvmegálló a Római-parton

    Az Evezős Sörkert előtti partszakaszon került átadásra az Óbudai Könyvmegállók új, ingyenesen használható könyvszekrénye. A Római-parti könyvmegállót a Mi Rómaink >>>
  • Tovább bővül a családtámogatások rendszere

    Tovább bővül a családtámogatások rendszere

    Magyarország Kormánya már eddig is jelentős lépéseket tett a családok támogatása terén. A már bevezetésre került intézkedések – CSOK, jelzáloghitel-elengedés, családi >>>
  • Készül Budapest Zöld Térképe

    Készül Budapest Zöld Térképe

    Green Guide Budapest címmel ingyenes, hiánypótló kiadvány készül a városlakók és átutazók számára a tudatosabb, egészségesebb mindennapok kialakításához. A projektet >>>
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Ön is hirdetne?

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó