A magyar gazdaság kapacitásának növekedésére 2021 második negyedévétől lehet számítani, ugyanis ekkor kezdik meg működésüket azok az új gépek, gépsorok, új technológiák, amelyeket a magyar vállalatok vásároltak meg a mostani nehéz időszakra reagálva kialakított beruházásösztönzési programban - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Szijjártó Péter éves meghallgatásán közölte: a beruházásösztönzési program különböző elemeiben összesen 1338 magyar vállalat, 824 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalta, amelyhez a kormány 336 milliárd forintnyi támogatást adott. A program 264 500 munkahely megvédéséhez járult hozzá - tette hozzá.

    A járvány első hullámában az Európai Unió 800 ezer euróra emelte a cégeknek adható állami támogatás mértékét, ezért a kormány úgy döntött, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásaiknak köszönhetően senkit nem bocsátanak el, a beruházási érték felét, maximum 800 ezer eurót megtérít. Ebben a konstrukcióban 904 vállalat vesz részt, és 421 milliárd forintnyi beruházást hajt végre. A beruházások, amelyekhez a kormány 201 milliárd forintnyi támogatást biztosít, 154 200 munkahelyet védenek meg - mondta a miniszter.
    Hozzátette, ezt követően az Európai Unió egy időre eltörölte a 800 ezer eurós értékhatárt, így a kormány ennél nagyobb összeggel is támogathatta a beruházásokat. Ebben a programban 71 nagyvállalat jelentkezett, akik 204 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre, amellyel 60 ezer munkahelyet védenek meg és mindehhez a kormány 70 milliárd forintnyi támogatást ad.
    A beruházási ösztönzési program sikere miatt a napokban kiírták a konstrukció harmadik körét, amelyben az uniós szabályozás miatt már vissza kellett térniük a 800 ezer eurós összeghatárhoz, de itt már nem a beruházás felét, hanem egyharmadát finanszírozták. Ebben a körben 363 vállalat adott be pályázatot, 199,1 milliárd forint értékben. A kormány a program harmadik körében 60 milliárd forintos támogatási keretet biztosított.
    Szijjártó Péter elmondta, hogy a "békebeli" beruházás ösztönző programok is zajlanak, ezeknek köszönhetően a múlt hét végéig 73 megállapodást kötöttek, 2 milliárd eurónyi beruházásról, amelyek 8 ezer új munkahelyet jelentenek. A legtöbb, 14 beruházó vállalat Németországból, 13 az Amerikai Egyesült Államokból, 9 Kínából érkezett, a beruházási értéket tekintve pedig az első három helyen Kína, Németország és Korea áll.
    Kiemelte, a beruházásokért folytatott verseny a korábbi évekhez képest sokkal élesebb, ugyanis az egyes beruházásokért a közép-európai országoknak már a délkelet-ázsiai, az észak-afrikai és a közel-keleti országokkal is meg kell küzdeniük.
    A miniszter szerint Magyarország számára ezért fontos a beruházás ösztönzési rendszer további működtetése: az uniós szabályozás értelmében az országban Budapest és Pest megye kivételével adható regionális alapú beruházás ösztönzési támogatás. Az EU-val most új támogatási térkép kialakításáról tárgyalnak és a miniszter reméli, hogy 2022-től a mostani egyeztetéseknek köszönhetően már Pest megye egésze is támogatható területté válik.
    A miniszter Witzmann Mihály (Fidesz) képviselő kérdésére válaszolva elmondta a világgazdasági kilábalásban kulcskérdés lesz az oltóanyag megjelenése. A kormány a nyugatra és keletre zajló vakcina fejlesztéseket is

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.