A kormány magán kezdte a koronavírus-járvány miatt szükséges takarékosságot, így elvon és átcsoportosít a tárcáktól összesen 1345 milliárd forintot, ami a gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban áll rendelkezésre. A járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosítanak, abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az online kormányinfón.

Közölte, a kormány a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött, létrehozták a járvány elleni védekezés alapját, és létrejön a gazdaságvédelmet, a gazdaság újraindítását szolgáló alap.

Az eredményes védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében a kormány jelentős átcsoportosításokat hajt végre, és közös teherviselésre kötelez másokat is, így a politikai pártokat, a multinacionális kereskedelmi láncokat, a bankokat és az önkormányzatokat is - mondta.

Gulyás Gergely ismertetése szerint a koronavírus-járvány elleni védekezési alapba befizetett párttámogatások 1,2 milliárd forintot tesznek ki, a multinacionális láncokat terhelő adó 36 milliárd forintot jelent, a bankoktól 55 milliárd forintot várnak.

Hozzátette: a gépjárműadó központi költségvetésbe átirányított része idén 34 milliárd forint lesz, az önkormányzatokat arra kérik, hogy ezzel járuljanak hozzá a járvány elleni védekezéshez.

Közölte, az alapba 663 milliárd forintot tudnak biztosítani így, mivel a járvány elleni védekezés központi tartaléka 378 milliárd forint, ez azonban egy felülről nyitott előirányzat.

Jelezte, az intézkedéseknek visszamenőleges hatálya nincs, április 15-étől vagy május 1-jétől érvényesek.

A gazdaság védelmére és újraindítására létrehozott alapban 1345 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte.

A miniszter kifejtette: az újraindítást, a gazdaság védelmét célzó alapnak része a központi intézményektől beszedett megtakarítás, azaz a minisztériumoktól elvont források, ami 922 milliárdot tesz ki. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevétele is teljes egészében idekerül, ami 423 milliárd forintot jelent. Összességében a gazdaság védelmére és az újraindításra szolgáló intézkedéseket célzó alapban 1345 milliárd forint áll rendelkezésre - ismertette Gulyás Gergely.

Kitért arra, hogy az elmúlt hónapban azok a gazdaságvédelmi intézkedések, amelyeket a munkahelyek megőrzésére hoztak, eddig mintegy 100 milliárd forintba kerültek.

Jelezte azt is: a védőnők és egészségügyi szakdolgozók 20 százalékos novemberi béremelését biztosítani fogják a pénteken bejelentett, minden egészségügyi dolgozónak járó bruttó 500 ezer forintos - várhatóan nyár eleji, június-júliusi - juttatás mellett. Utóbbi, az egészségügyi dolgozók "heroikus küzdelmének" elismerése a központi költségvetésnek 70 milliárdos terhet jelent - tudatta.

A miniszter közölte továbbá: a kormány vasárnapi ülésén döntést hoz egy olyan gazdaságélénkítő tervről, amely a rendszerváltás óta Magyarország történetének legnagyobb gazdasági akcióterve lesz. Ez egyszerre fogja biztosítani a védekezéshez szükséges forrásokat és a gazdaság újraindításához feltétlenül szükséges "száz- és ezermilliárdokat" - mondta.

Arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány alatt eddig körülbelül 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, április elejétől a munkahelyüket elveszítők száma napi 4 ezer körüli - közölte a Miniszterelnökség vezetője.

A 30

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.