Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A tervezett időpont szerint befejeződtek a Nyugati pályaudvar rekonstrukciós munkálatai, azonban kisebb munkák még hátra maradtak, így ezekre az elkövetkezendő időkben kerül sor.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Nyugati pályaudvar mától az egy hónapos teljes lezárás után újranyithatott. Azonban számos munkálatot a kivitelező nem tudott időre befejezni, így emiatt az állomás az eredetihez képest jóval kevesebb vonatot tud majd fogadni. Így a vasútforgalmat a végleges átadásig korlátozták. Emiatt számos vonat módosított menetrend szerint közlekedik.

így változott meg a közlekedés a Nyugatiban:

Szegedi InterCity-k:

  • A Nyugati pályaudvar helyett Budapest-Kelenföldre érkeznek és onnan is indulnak Szeged felé, minden óra 51-kor.
  • A szegedi vonalon vágányzári menetrend érvényes, Cegléd és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszokra kell átszállni.

Lajosmizsei vonal:

  • Az S21-es vonatok budapesti végállomása Kőbánya-Kispest.
  • A Nyugati pályaudvarról az utasok a minden óra 23-kor Debrecen-Nyíregyháza felé induló IC-kel utazhatnak Kőbánya-Kispestig, az IC-k Kőbánya alsón is megállnak, ezen a szakaszon felármentesen vehetők igénybe. Az S21-es vonatok átszállás után, kb. 10 perces késéssel indulnak Kőbánya-Kispestről DabasLajosmizse felé.

Ceglédi vonal:

  • A monori S50-es vonatok Kőbánya-Kispestre érkeznek és onnan indulnak Monor felé. Kőbánya-Kispestről minden óra 53-kor indulnak Monorra.
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti utazásra bármely vonat felármentesen vehető igénybe.
  • A Nyugati pályaudvaron fordulnak: távolsági sebesvonatok, InterCity-k, Z50-es vonatok.
  • A Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között rásegítő pótlóbuszok is közlekednek, a városba való gyorsabb eljutás érdekében az M3-as metrópótló vonalán lévő megállókban megállnak leszálló utas esetén.
  • Alternatív eljutási lehetőség: a Budapest bérlettel rendelkező utasoknak az M3-as metrópótló Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között.

Az esztergomi és a szobi vonalon közlekedő szerelvények menetrendjében nincs változás, ott az eredeti menetrend marad érvényben, viszont 5-15 perces késések előfordulhatnak.

Forrás: Metropol.hu

A Budapest rovat további hírei

A mádi erősember július utolsó hétvégéjén Joensuuban, Finnországban méri össze a tudását Európa legjobbjaival
A debreceni DESE Skateparkban rendezett viadalon - az ob szervezőinek hétfői tájékoztatása szerint - junior, amatőr és profi kategóriában indultak a kerékpárosok, illetve rendeztek egy extra...
Lázár János folytatja a tavaly megkezdett munkát a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöki posztján.
Online kiállítás nyílt a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásaiból; a magyar kormány által meghirdetett pályázatra legutóbb mintegy 28 ezer felvételt neveztek - közölte az MTI-vel hétfőn a...
Okoscégek a holnap munkavállalóiért
A legjobb az lenne, ha minden gyümölcsöt és zöldséget a termelőktől tudnánk beszerezni, de ez sokak számára csak utópia: a magyarok jelentős százaléka a nagyobb boltok, hipermarketek polcairól...
Megjelent az agrárminiszter 25/2021. (VII. 14.) AM rendelete egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról, mely többek között magában foglalja a mezőgazdaság, az...
Már háromezernél is több jegyet váltottak a július 2-a óta közlekedő Adria IC-re.
Vitézy Dávid szerint globálisan is példát mutathat Magyarország: rozsdaövezetből is lehet modern kulturális negyed.

A címlapról

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatait, valamint a...
Csatlakozott a Díjnet Zrt. rendszeréhez az NHKV Nemzeti...
Újabb szakaszához érkezik az M3-as metró felújítása.
Horváth Zoltán egyedi GPS kerékpár nyomkövetőt fejlesztett
A 2020-ról idénre halasztott tokiói olimpián 174 fős magyar csapat...
Már meg is van az eredménye az elmúlt napok időjárásának.

Könyvajánló

Okoscégek a holnap munkavállalóiért
Nagy Eszter „Naugye” című naplóregénye ad választ a kérdésre
Már régóta publikáló íróknak is nagyon-nagyon nehezen sikerül, vagy egyáltalán nem is, hogy megjelenő könyvük az előrendelési sikerlistákon szerepeljen, pláne, hogy vezető helyet foglaljon el.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Enyhítette a Ligetvédő aktivisták büntetését és közérdekű munka helyett megrovásban részesítette őket a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében - tudatta a bíróság közleményben.
ngyenes bohócdoktoriskolába várj a Mátrix Közhasznú Alapítvány azokat az önkénteseket, akik szeretnének részt venni gyerekek és felnőttek számára szervezett jótékonysági programokban - olvasható az alapítvány keddi közleményében.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat IfYou programjában több mint 15 ezer fiatal került közelebb az önkéntességhez