Az idén is kinyit a SHO Beach, Budapest egyetlen dunai strandja a Kopaszi gáton szerdán - közölte a strand területének tulajdonosa, a Property Market Kft. az MTI-vel.

A közlemény szerint a mintegy 300 millió forintos beruházással készült strandon tavaly 3 ezer látogatót fogadtak, a jegybevételek 6 millió forintot tettek ki, az idén több vendégre és bevételre számítanak. Az üzemeltetés költségeit a belépődíjakból és a gasztronómiából származó bevételekből finanszírozzák.

 

A Property Market Kft. ügyvezető igazgatója Schrancz Mihály a közlemény szerint elmondta: jó vízminőséggel, és a jelentős fejlesztésnek köszönhetően magas szintű szolgáltatásokkal várják a fürdővendégeket.

Az ügyvezető igazgató kitért rá, hogy a SHO Beach Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni, ahol a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik, a fürdőzők biztonságát úszómester és vízimentő szolgálja. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a strand nem a Duna nagyvízi meder része, a körülötte lévő parkterület, köztük a Kopaszi gát területe a beruházó Property Market tulajdonában áll.

Schrancz Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy természetes fürdőhelyen alapuló strand csak engedély alapján üzemeltethető Budapesten. A kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben tilos fürdeni. Azaz nemcsak, hogy nem lehetséges, de a magánterület mindenkori használójának (tulajdonosának) tilos is korlátozás nélkül bárkit a vízbe engedni – emelte ki.

A vállalat első projektje, a BudaPart 2016-ban indult, a különleges városrészként fejlesztett területből 10 hektár a Lágymányosi-öböl vízfelülete, és 20 hektár városi park, amelynek része Budapest egyik legnagyobb közparkja, a Kopaszi-gát is. A megközelítőleg tízéves, maximum hat fázisban megvalósuló beruházás – 54 hektáron épül, itt 15 lakóépületben 3 ezer lakás, 12 irodaházban 250 ezer négyzetméter irodaterület és 15 ezer négyzetméter kereskedelmi terület jön létre.

Az ingatlanfejlesztő korábbi, az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint rekordszintre, 500 milliárd forintra nőtt a Property Market Kft. fejlesztési portfóliójának értéke 2021-ben, miközben árbevétele elérte a 2,3 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 847 millió forintot tett ki. A nyilvános cégadatok szerint a kft. adózott eredménye 2020-ban 80 millió forintot, árbevétele 1,278 milliárd forintot tett ki.

(hirado.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.