Idén 200 millió forinttal több jut a vírusos hepatitis szűrésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden, a hepatitis világnapján az MTI-vel.

A közlemény szerint nagy hangsúlyt fektetnek a hepatitis szűrésére: a Nemzeti Hepatitis Intézkedési Terv kockázati csoport alapú szűrésre tett javaslatot, elsőként az egészségügyi dolgozók körében.
    Ennek keretében a fokozott kockázattal járó műtéti beavatkozást végző szakemberek körében ötévente, a többi egészségügyi dolgozó esetében tízévente kell szűrővizsgálatot végezni. Erre tavaly 400 millió, idén 600 millió forint áll rendelkezésre - írták.
    Hozzátették: eddig mintegy 106 ezer orvost, asszisztenst, védőnőt, gyógyszerészt vizsgáltak meg. A szűrésen túl a pozitív eredménnyel rendelkező egészségügyi dolgozók korszerű kezelése is térítésmentes.
    A máj idült vagy gyulladásos megbetegedéséért és a máj eredetű halálozások majdnem feléért felelős vírusos hepatitis a világon a hetedik legfontosabb halálokok között szerepelt 2013-ban, évente 1,4 millió ember halálát okozva. Magyarországon ötvenezer fertőző HCV-fertőzött él.
    A krónikus megbetegedések a legtöbb esetben tünetmentesek, kezelés nélkül pedig lassan, évtizedek alatt válnak egyre súlyosabbá. A betegek többsége nem is sejti, hogy vírushordozó, és sok esetben a fertőzés forrása sem azonosítható - írták.
    Hangsúlyozták, hogy a minisztérium kiemelten kezeli a hepatitis felszámolását, amelyet az Egészségügyi Világszervezet 2030-ig tűzött ki célul.
    Magyarországon a hepatitis B elleni védőoltás 1999 óta része a Nemzeti Immunizációs Programnak, az általános iskolába járó gyerekek iskolai kampányoltás keretében kapják meg, az átoltottság évek óta 99 százalékos - emelték ki.
    Tudatták: a jogszabály szerint minden HCV-fertőzöttnek joga van az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi ellátáshoz.
    2015 óta minden fertőzöttnek elérhető a legmodernebb, rendkívül hatékony nyolchetes interferon-mentes gyógyszeres terápia, amelyre évente 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre.
    Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pedig szakemberek bevonásával létrehozta a nemzeti hepatitis bizottságot, amely összefogja a HCV teljeskörű felismeréséhez és felszámolásához szükséges szakmai intézkedéseket - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.