Fotó: FŐKERT
Fotó: FŐKERT

A FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is több mint 100 ezer árvácskát ültet ki a Főváros kiemelten kezelt zöldterületeire.

A kemény téli napokat lassan felváltja a szívderítő tavaszi napsütés, a FŐKERT munkatársai a hólapát helyett ültetőlapátot fognak, a síkosságmentesítés helyett talajelőkészítéssel foglalkoznak. Tavasszal, a munkafolyamatok megváltoznak, a virágágyakat frissíteni, lazítani, termővé kell tenni a palánták befogadására. A virágágyakba ősszel kiültetett kétnyári növényeket pótolni, újítani kell, hogy a meleg idő beköszöntével ismét teljes színben pompázhassanak. Három őszi virágágyat kell a zord tél miatt újraültetni (az I. kerületi Szent György téren, az V. kerületi Deák téren és a Vajdahunyad váránál a Városligetben).

A FŐKERT a fenntartásában lévő kiemelt, közcélú zöldterületeken színesíti a városképet, a tavaszi összes árvácska kiültetés meghaladja a 100 ezer tövet, így az őszivel együtt több mint 117 ezer árvácska díszlik majd a parkokban. Ezek a növények kertjeink és parkjaink egyik legkedveltebb virágai, mert változatos színvilága a tavaszi kiültetéskor márciustól júniusig, az őszi kiültetésű árvácskák pedig szeptembertől novemberig díszítik a köztereket. 

Hét zöldterületen hagymásvirágok keveréke fog nyílni. Az előző években kiültetett V. kerület Károly körút, I. kerület Szarvas tér, X. kerület Kerepesi út – Pillangó utca zöldterületek mellett idén két új helyszínen – az V. kerület Március 15. tér és a XIV. kerület Hungária körút - Kacsóh Pongrác felüljárónál – fog színes virágkavalkád nyílni. Március végétől érdemes lesz folyamatosan nyomon kísérni a hagymás növények előbukkanását, hiszen ezeknek köszönhetően hétről hétre változik majd a virágágyak színe, hangulata, megjelenése. 

A fentiek mellett érdemes lesz ellátogatni és megtekinteni a frissen ültetett virágágyakat a Budai Várban a Tóth Árpád sétányon, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren, a XIII. kerületi Jászai Mari téren vagy az V. kerületi Széchenyi István téren. A XIII. kerületi Szent István Parkban pedig már gyönyörűen nyílnak az ősszel telepített hagymás virágok.

Kérjük a lakosságot, óvjuk együtt a kiültetett virágokat, hogy minél tovább gyönyörködhessünk bennük.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.