A fővárosi közfejlesztési tanács november 17-i megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása - mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, Tarlós István kedden a Portfolio Budapest 2030 című fővárosi konferenciáján.

A főváros által kezdeményezett kiemelt és befogadott projektek a közfejlesztési tanácson keresztül már az államéi is lesznek, tehát sokkal biztonságosabbá és stabilabbá válik ez a finanszírozás - mutatott rá Tarlós István. Hozzátette, hogy a Fővárosi Közgyűlés és a városvezetés közvetlen befolyással bír majd Budapest valamennyi kiemelt fejlesztésére, és a jövőben ezek a kormány mellett a közgyűlés és a városvezetés nevéhez is kötődhetnek majd.

Megjegyezte, a fővárosnak számos olyan előkészített projektje volt eddig is, amely forráshiány miatt nem kerülhetett előtérbe. Tarlós István közölte, a főváros a fejlesztési tanács elé kívánja vinni a 3-as metró középső szakaszának rekonstrukcióját, a 3-as felszínközeli aluljáróinak felújítását, a fogaskerekű vasút fejlesztését, a BKV járműállománya cseréjének folytatását és befejezését, a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítását, valamint az Aquincumi városi híd megépítését.

Tarlós István bejelentette: a XIII. kerület szocialista polgármestere, Tóth József elfogadta a felkérését, hogy tagként részt vegyen a tanács munkájában. Ez azt bizonyítja, hogy "nem valamiféle politikai összeesküvésről, hanem a város sorsának alakításáról van szó" - fogalmazott Tarlós István.

A főpolgármester előadásában arról beszélt, hogy az urbanisztikának, amit - mint mondta - legújabban szeretnek ismét leegyszerűsítve fejlesztésnek nevezni, meghatározó szerepe van annak kialakításában, hogy a minket követő generáció milyen keretek között fognak élni, milyen jövő, milyen város vár rájuk. Manapság szinte minden át- és túlpolitizált - jegyezte meg.

Így a "fejlesztésnek" ki kell lépnie a szigorúan vett politikai keretei közül, pontosabban túl kell lépnie azon - hangsúlyozta Tarlós István. Közölte, hogy ezért is kezdeményezte, és ezért határozták el a kormányfővel,  Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkárának támogatásával, hogy létrehoznak egy olyan irányadó testületet, amelyik "politikán kívüli szakértők és gondolkodók konzultatív bevonásával képes megfelelő előrelátással Budapest távlati terveit elkészíttetni, illetve véglegesíteni, továbbá a szükséges kiemelt projekteket összegyűjteni, preferencia sorrendet összeállítani a cél-költség-idő háromszög figyelembe vételével".

Ezt az irányadó testületet Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának nevezték el, és megalakulásáról, struktúrájáról és működésének alapvető szabályozásáról a kormány a legutóbbi ülésen már meghozta a döntését - közölte Tarlós István, aki megjegyezte azt is, hogy hosszú éveken át a politika mindig egységesen kiállt egy ilyen szervezet létrehozásának szükségessége mellett, most az ellenzék mégis "nyughatatlanul reagált" a megalakulás hírére, és bár nem ismeri a testület feladatait, működési szabályait, máris pontatlan és téves ellenkampányba kezdett.

Ez a tanács az 1870-1948 között működő, a város életében kiemelkedően pozitív eredményeket felmutató Közmunkák Tanácsa mintájára kíván dolgozni - mondta el a főpolgármester, majd úgy folytatta: a célok ma hasonlóak, ahogy a jogosítványok is. Ahogy akkor, most is jóvá kell hagyni a tanács elhatározásait a kormánynak és a Fővárosi Közgyűlésnek egyaránt. Kifejtette, a fővárosnak van már egy 2030-ig szóló fejlesztési koncepciója, aminek figyelembevételével most közösen végleges Budapest 2030 program készül, aminek a tanácsban történő elfogadásánál a főpolgármesternek vétójoga van.

A grémium elé valamennyi kiemelt budapesti projekt bekerül, függetlenül attól, hogy állami, vagy fővárosi kezdeményezésű. A kisebb jelentőségű projekteket az állam és a főváros egymástól függetlenül kívánja kezelni - mondta Tarlós István.

Közölte, a 10 tagú testületben 5-5 tag lesz a kormány és a főváros képviseletében. A végleges döntés után az államtitkárság végzi majd a kiemelt projektek technikai lebonyolítását, de Fürjes Balázs a tanácsnak is tagja alelnökként. A főpolgármester, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és az államtitkár a tanács ülésein nem helyettesíthető, és a döntéseket csak konszenzussal lehet

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.