A HungAIRy 2017 c. pályázatot kétfordulós elbírálást követően, az Európai Bizottság uniós programok végrehajtásának irányításában részt vevő ügynöksége, az EASME (Versenyképességi és Innovációs Végrehajtó Ügynökség) támogatásra érdemesnek ítélte.

A projektben a Hermann Ottó Intézet vezetésével 10 magyar város, köztük Budapest vesz részt olyan szakmai szervezetekkel kiegészülve, mint az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), a Mindennapi Kultúráért Egyesület és a belga VITO Intézet. Budapest Főváros Önkormányzata mellett partnerként a FŐTÁV Zrt. is részt vesz a projektben. A projekt átfogó célja a levegőminőség javítását célzó intézkedések megvalósítása, a levegőminőség-védelmi tervek végrehajtásának elősegítése, felgyorsítása.

A projekt várható összköltsége 5 milliárd Ft, ebből a Fővárosi Önkormányzatra eső rész közel 806 millió Ft. A támogatási intenzitás 60%, a 40% önrész biztosítását a Kormány 1072/2017. (II.10.) számú határozata értelmében átvállalja. A projekt időtartama 8 év, várható kezdésének időpontja 2019. január 1.

A HungAIRy projekt egyik fő célkitűzése a – környezetvédelmi, népegészségügyi, valamint közlekedési hatáskörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok által készített – levegőminőségi tervek műszaki számításokon alapuló támogatása, a levegőminőségi tervkészítés eddigi gyakorlatának alapvető megújítása.

A projekt megvalósításra rendelkezésre álló évek során olyan szemléletformáló, oktató, tájékoztató tevékenység, kommunikációs kampány finanszírozására lesz lehetőség, mely jelentősen elősegíti a levegőminőség-védelmi tervek megvalósulását, rávilágítva a levegő minőségére ható tevékenységekre. A projekt keretében az OMSZ által kidolgozott módszertan segítségével létrejön egy ún. emissziós adatbázis, mely a lakossági, közlekedési és ipari eredetű kibocsátásokat gyűjti össze. Az adatbázis alapján létrejövő applikáció a döntéshozók részére nyújthat segítséget a levegőminőségi tervekben foglalt intézkedések végrehajtása, felülvizsgálata során.

Budapest Főváros Önkormányzata a HungAIRy projekt keretében az emissziós adatbázis mellett ún. ökomenedzser hálózatot tervez létrehozni, akik a lakossági szemléletformálásban vesznek részt, többnyire a közszolgáltatókon keresztül. Emellett egy városi közlekedési mintaprojekt megvalósítására is van lehetőség, a city logisztika területén. A rakodási hely foglalási rendszer kidolgozásának célja, hogy a városi rakodási területek foglaltsági adatait megismerjük és online foglalási lehetőséget biztosítsunk a szállítmányozók számára, ezzel csökkentve a közlekedési eredetű kibocsátásokat. A FŐTÁV Zrt. a kéménymentes belváros program lakossági szemléletformálási tevékenységeit tervezi a projektből megvalósítani, tekintettel arra, hogy Budapesten a fokozottabb szennyezőanyag-kibocsátást többek között a vegyes tüzelőanyagot használó lakossági fűtés okozza.

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.