A 2019-es önkormányzati választást Budapesten elvesztette, de Budapesten kívül megnyerte a kormányzó Fidesz–KDNP szövetség. Ha azonban a leadott voksokat parlamenti választásra vonatkoztatjuk, a Fidesz országos és erős győzelme megkérdőjelezhetetlen lenne – közölte a Nézőpont Intézet elemzésében.

A Nézőpont Intézet szavazatátszámító elemzése alapján, ha múlt vasárnap országgyűlési választást tartottak volna Magyarországon, a kormánypártok közel kétharmados többséget szereztek volna ismét (a kétharmadhoz szükséges 133-ból 129 mandátumot). Így minden legitimációs alapja megvan a Fidesz–KDNP-nek, hogy az országgyűlési kétharmados többségét használja a jövőben is, ha valamilyen ügyben szükségesnek tartja – írták.

A szavazóköri eredmények átsorolása alapján kiszámítható, hogy a Fidesz–KDNP jelöltjei egy „most vasárnapi” országgyűlési választáson 78 egyéni választókerületben győztek volna. Egyes megyékben az összes választókerületben kormánypárti győzelem kalkulálható, így Bács-Kiskun megye mind a 6, Békés megye 4, Győr-Moson-Sopron megye 5, Hajdú-Bihar megye 6, Heves megye 3, Jász-Nagykun-Szolnok megye 4, Nógrád megye 2, Somogy megye 4, Tolna megye 3, Vas és Zala megyék 3-3 direktmandátumát is a Fidesz–KDNP szerezte volna meg – derült ki a Nézőpont elemzéséből.

Ugyanakkor a fővárosban az önkormányzati választási adatok átszámításával a kormánypártok egyetlen választókerületi győzelmet sem tudtak volna aratni. Az ellenzék összesen 28 mandátumhoz jutott volna a 106 választókerületből, azaz tizenhárommal több győzelemnek örülhettek volna, mint 2018 áprilisában. Baranyában 4-ből 2, Borsodban 6-ból 2, Budapesten mind a 18, Csongrádon és Fejér megyében 4-ből 1, Komárom-Esztergomban 3-ból 1, Pest megyében 12-ből 2 és Szabolcs-Szatmár Bereg megyében 6-ból 1 egyéni választókerületet tudott volna csupán megnyerni a teljes szivárványkoalíció.

A Fidesz–KDNP egy esetleges most vasárnapi országgyűlési választáson, a pártlistákra leadott szavazatok 53,29 százalékát szerezte volna meg, az ellenzéki összefogást alkotó pártok viszont csak 41,9 százalékos eredményt tudtak volna felmutatni a szavazatok mintázata alapján. A közvetlen listás eredményhez hozzá kell még számolni az összesen 228 ezerre becsült külhoni magyar szavazatokat, valamint a töredékszavazatokat.

A Fidesz-–DNP összesen 1 017 000, míg az ellenzéki szövetség 1 155 000 ilyen töredékszavazatot tudott volna most vasárnap szerezni a modellszámítás alapján. Az összes listára jutó szavazatot figyelembe véve, a törvény által előírt mandátumkiosztási formulával, a kormánypárt tehát összesen 51, míg az ellenzék 42 mandátumot szerezhetett volna meg. Két olyan ismert ellenzéki párt van még, amely nem vett részt az összefogásban, viszont nem is érte volna el az 5 százalékos bejutási küszöböt, az Mi Hazánk (2,7 százalék) és az MKKP (2,1 százalék).

Az önkormányzati választás országgyűlési választási modellezése egy közel kétharmados kormánypárti többséget mutató parlamentet eredményezett volna: a Fidesz–KDNP a kétharmadhoz szükséges 133 mandátumból 129-et szerzett volna meg. Mivel a modellezés szükségszerűen korlátozott, s például a pszichológiai hatásokat nem veszi figyelembe, összességében kijelenthető, hogy a Fidesz–KDNP-nek október 13-án is meg lett volna minden esélye egy ismételt kétharmados győzelemre – közölték.

Forrás: hirado.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.