Title

A családi minta fontosságát hangsúlyozza a BSI futó nők körében végzett újabb országos kutatása, aminek ékes bizonyítéka a hétvégén megrendezésre kerülő 24. Aldi Női Futógála, a közel 10 ezer hölgy részvételével.

Tavasszal ismét a futó nőket kérdeztük sportolási szokásaikról, egészségtudatos életmódjukról, 3364 kitöltő vett részt a kutatásban.

A kitöltők szerint a sportolás saját választás kérdése, hiszen a gyermekesek 50%-a heti 3-4 alkalommal sportol, 21%-uk pedig 4-nél többször, míg majdnem ugyanennyien (24%) vannak, akik heti 1-2 alkalmat szánnak a mozgásra.

A jelenkori szülői minta fontosságát jelzi, hogy az édesanyák 70%-a szokott együtt sportolni családtagjaival.

Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója szerint: „összességében azt láthatjuk, hogy míg szüleink és nagyszüleink idejében a férfiak körében volt gyakoribb a sportolás, ma már egyre több nő is hódol ennek az egészséges szenvedélynek, a futásnak. A félmaratonon való részvételük 2008-2017 között megötszöröződött, míg ugyanezen időszakban a maratoni futásokon való indulásuk háromszoros növekedést mutat. Nagyon pozitív eredménye a kutatásnak - amit mi tapasztalunk a helyszínen is-  hogy egyre több szülő mutat példát gyermekének és emelkedik a családok részvétele, ami a hiteles minta mellett remek közös élmény is. A BSI legtöbb rendezvényén a legrövidebb pár száz méteres távoktól a néhány kilométeresen át a klasszikus hosszabb távokig kínálunk megmérettetési lehetőséget”.

 
 

Idén is női futóünnep a Népligetben

 
 
 

Sok szeretettel várunk május 19-én (vasárnap), a Népligetben 10.00 és 15.00 óra között megrendezésre kerülő 24. ALDI Női Futógálára.

A tavalyi évben már több mint 8500 hölgy állt rajthoz, idén még többüket várja a szervező Budapest Sportiroda (BSI).  A választék a távokat és a programokat illetően idén is bőséges, mindenki megtalálhatja a kedvének és a kondíciójának megfelelőt. 

Így kerek a világ

Gregori Dóra életét egészen gyermekkorától kezdve meghatározta a sport. Hosszú évekig az egyik legnagyobb kihívásnak számító mozgásformát űzte: klasszikus balettozott. A 31 éves, háromgyermekes édesanya ma már a futás szerelmese, és futónagykövetként sokakat motivál arra, hogy még jobban megismerjék és megszeressék a sportágat.

„Annak, hogy a futás ennyire komoly tényezővé vált az életemben, több oka is van. Például azt a terhelést adja, amire vágyom. Sokszor mondják, hogy a futás függőséget okoz, ez a jó értelemben vett addikció nálam a második gyerek születése után alakult ki. Az első félmaraton volt a vízválasztó, onnantól kezdve éreztem azt, hogy nem lennék meg futás nélkül. A mindennapjaim részévé vált, nekem kell a futás ahhoz, hogy kereknek érezzem a világomat. Ha nem is minden nap, de hetente legalább 4-5 alkalommal edzek.”

Holtpont ellen társaság

Kormos Villő olimpikon fejest ugrott a futásba. Tavaly fejezte be az élsportot, de kis túlzással azóta is folyamatos mozgásban van. A futással kapcsolatban nem az a klasszikus foggal-körömmel az utolsó vérig harcoló típus, inkább igazi örömfutó, aki szép célokat tűz ki maga elé, és azokat rendre teljesíti is.

„Nekem nagyon sokat jelentett, hogy az első félmaratonomat társaságban futhattam le. Azóta is azt tartom, hogy a futóversenyeken valakivel együtt indulok, akivel tudjuk egymást húzni. Számomra ez az, ami leginkább bevált a holtpontok ellen. Meg a zene!”


Két távon a férfiak is lehetőséget kapnak az indulásra, a Családi Futásra és a háromfős váltóra is elfogadják férfiak nevezését, amennyiben a váltóban legalább 1 hölgy is fut! 

PROGRAM:

10:00    Rajt        2,5 km egyéni futam
10:50    Rajt        2,5 km iskolai futam
10:55    Rajt        2,5 km gyaloglás
11:50    Rajt        5 km
13:00    Rajt        3 fős váltó (3×2 km)
14:10    Rajt        családi futás (600 méter)
14:45    Rajt        10 km és 10 km párban (4,1 km + 5,9 km)

 

Az útvonalak itt megtekinthetők. A helyszínrajz innen letölthető.
További információk találhatók a rendezvény hivatalos oldalán: www.futanet.hu. 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.