Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. értékesítési igazgatója elmondta, hogy a kéthetes lezárásra kidolgozott menetrendben a vonatok a fővárosi pályaudvarok valamelyikére érkeznek és onnan indulnak, mindenhol átszállást biztosítanak a BKK-val együttműködve.

A Keleti pályaudvar lezárása számításuk szerint két hét alatt 160 ezer jegyet váltó és további 11 ezer bérletes utast érint, a jegyértékesítési rendszert a fogadó pályaudvarokon megerősítik, a vasúti internetes keresőkben - köztük az Elvira oldalon és a vonatinfo mobilalkalmazásban, a www.mav.hu/keleti honlapon - a változást átvezették, ezért érdemes ezeket is használni a tájékozódáshoz - mondta a MÁV-Start igazgatója.

Loppert Dániel elmondta, hogy az utasok tájékoztatására 100 táblát - és a BKK-val is egyeztetve - további 150 tájékoztatót helyeztek el vidéken és Budapesten. 

A Keleti pályaudvar 2,1 milliárd forintba kerülő karbantartását a MÁV saját forrásból biztosítja. Az utascsarnokban óriási, modern, ledes tájékoztatót helyzetnek ki, kicserélik az aszfaltot 8670 négyzetméteren, a használaton kívüli bódékat és pavilonokat elbontják,  1200 méteren ágyazatot, 700 méteren sínt cserélnek, és a közlekedésbiztonságot javító munkákat végeznek. Mindezt azért, hogy a Keleti pályaudvaron csökkenjen az üzemzavarok, meghibásodások száma, megelőzzék a sebességkorlátozások bevezetését, pontosabban közlekedjenek a vonatok - tette hozzá a MÁV kommunikációs igazgatója.

Kormányos László elmondta, hogy 6 fővonalat és az ezekre csatlakozó számos mellékvonalat érint a Keleti lezárása, de hatással lesz a többi fővárosi pályaudvar forgalmára is. 

A MÁV-Start igazgatója a főbb változások közül kiemelte, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a gyorsvonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek, a soproni és a szombathelyi IC-k és a railjetek Déli pályaudvaron fordulnak, egyes nemzetközi vonatok pedig a szintén a Déli pályaudvarról és a Kelenföldi állomásra érkeznek. A pécsi vonal IC-i Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon a Keleti karbantartásától függetlenül módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Rákos és Hatvan között végzett pályafelújítás miatt, az IC pótlóbuszok változatlanul Budapest Verseny utca és Hatvan között járnak, azonban az eddig a Keletibe közlekedő gyors és sebesvonatok helyett buszok viszik az utasokat a Budapest Stadion autóbuszpályudvarról Hatvanig. 

A Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon a szolnoki zónázó és a naponta közlekedő sülysápi vonatok Kelenföldig közlekednek, a munkanapokon járó sülysápi, nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kőbánya-felső állomáson fordulnak, viszont a naponta reggel közlekedő szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok Kelenföldig járnak. A békéscsabai IC-k és gyorsvonatok a Nyugatiba érkeznek - hívta fel a figyelmet a MÁV-Start igazgatója.

A Budapest és Záhony között közlekedő sebes vonatok csak Szolnok és Záhony között járnak, Szolnokon át lehet szállni a Nyugati pályaudvar és Békéscsaba  között járó távolsági vonatokra - emelte ki Kormányos László.

A MÁV-Start igazgatója kitért arra, hogy a Keleti pályaudvar bezárása alatt Piliscsaba és Pécel között kísérleti jelleggel a Budapest körvasúton is járnak majd a vonatok, ezen a szakaszok Üröm és Rákoscsaba között Budapest bérlettel is fel lehet szállni. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat, ezeket a villamosokat és a 4-es metrót sűrűbben közlekedtetik.

Kormányos László kiemelte, a Keleti pályaudvar bezárása alatt a Thököly útról megközelíthető nemzetközi pénztárban árulnak majd belföldi jegyeket is a nemzetközi vasúti jegyek mellett, egyben felhívta a figyelmet, hogy a vasúti jegyek az interneten és a vonatinfó alkalmazáson is megvehetők.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.