Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkatársai a magyar emberek biztonsága érdekében 2020-ban is folytatják a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket az utakon; az év első, kedden kezdődő háromnapos akciójában elsősorban a teherautók és buszok műszaki állapotát vizsgálják - jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a tárca parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás ismertette: a február 11-13-án esedékes közúti közlekedési hatósági ellenőrzések középpontjában az úgynevezett menetíró készülékek lesznek, így kiemelt figyelmet fordítanak a napi, heti és kétheti vezetési idők, illetve a napi és heti pihenőidők betartására, valamint arra, hogy manipuláltak-e tachográfot.
    A személyszállító járművek esetében a belső műszaki állapotnál a világító és jelzőberendezéseket, a biztonsági öveket, az ablaktörő kalapácsok és vésznyitó szerkezetek állapotát és a tűzoltó készülékek meglétét, valamint érvényességét vizsgálják.
    Az államtitkár hangsúlyozta: lehet, hogy ezek elsőre apróságnak tűnnek, de egy baleset során életeket menthetnek.
    A személyszállító járművek külső műszaki állapotát ellenőrizve az ITM szakemberei külön figyelmet fognak fordítani többek között a szélvédő- és ablaktörlő lapátok, valamint a gumiabroncsok állapotára, illetve az abroncsok típusára, továbbá a külső világító és jelzőberendezésekre.
    Schanda Tamás leszögezte: nem az a cél, hogy akadályozzák, hátráltassák a fuvarosokat, ezért az ellenőrzések a terveik szerint nem lesznek hosszabbak 20 percnél. Tematikus ellenőrzésről van szó - tette hozzá, megjegyezve: ez persze nem jelenti azt, hogy amennyiben problémával szembesülnek, ne folytatnának le további, bővebb ellenőrzést, mivel a biztonsági kockázatokat csak így tudják felelősen felismerni. Ha pedig súlyos gondokat tárnak fel, akkor ki is vonhatják a járművet a forgalomból addig, amíg a felelősök a problémát el nem hárítják - mondta.
    A mostani közúti közlekedésbiztonsági akció a tizennégy országot tömörítő európai útellenőrzési együttműködés (Euro Controle Route, ECR) keretében valósul meg. Magyarország rendszeresen részt vesz ezekben a havi-kéthavi ellenőrzésekben - közölte az államtitkár.
    Tavaly hét alkalommal volt ilyen ellenőrzés, ezek során összesen mintegy 7800 személy- és áruszállító járművet, több mint 5500 teherautót és mintegy 2300 buszt vizsgáltak meg. Ezeken az ellenőrzéseken azt tapasztalták, hogy minden tizedik jármű problémásnak bizonyult. Schanda Tamás hangsúlyozta: az ellenőrzések tehát egyáltalán nem feleslegesek, égető szükség van rájuk annak érdekében, hogy biztonságban közlekedhessünk az utakon.
    Az államtitkár megjegyezte: az ITM vizsgálatával párhuzamosan a rendőrség is hasonló ellenőrzéseket folytat. Ők a hétfőn kezdődő és egész héten tartó akció keretében a tachográfok mellett a veszélyes anyagok szállításának módjára is kiemelt figyelmet fordítanak.
    Schanda Tamás azt kérte: mindenki működjön együtt az ellenőrökkel, hogy minél gyorsabban el tudják végezni a vizsgálatokat.

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.