Az OTP Bank lett az év bankja a Mastercard idei versenyén is, az év bankára elismerést pedig Becsei András, az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Lakástakarék Zrt. vezérigazgatója kapta - jelentették be a Mastercard Év Bankja 2020 Díjátadó online rendezvényén csütörtökön.

 Kovács Antal György, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az eseményen elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy a bank ötödszörre is megnyerte a fődíjat a megmérettetésen. A bank tőkeereje és likviditási képessége a járvány ellenére lehetővé teszi, hogy folytassák az akvizíciós lehetőségek keresését, a jelenlét erősítését a jelzáloghitelek és a támogatott hitelek területén - mutatott rá a vezérigazgató-helyettes. Megjegyezte, hogy a tavalyi rekordok elérése után, amelyek idén az év elején, a járvány kitörése előtt is folytatódtak, készen állnak "a jövő elfoglalására" is.
    Becsei András arról beszélt, hogy a bankrendszer feladata jövőre továbbra is a járvány okozta negatív gazdasági hatások tompítása és a kilábalás segítése lesz. Ami a digitalizációt illeti, a járvány szerinte 4-5 hónap alatt olyan változásokra késztette a szakmát, amely fejlődés egyéb körülmények között tíz évig is eltarthatott volna. Szerinte jövőre folytatni kell ezen a téren is a munkát. Végül pedig a zöldfinanszírozást emelte ki, amely terület megfogalmazása szerint 2021-ben meghatározó lesz, már idén is fókuszba került volna, ha a járvány nem vonja el a figyelmet a területről.
    Az év lakossági megtakarítási terméke kategóriában a győztes az Erste Bank lett, az év lakossági számlacsomagja kategóriában a KH Bank, az év digitális banki szolgáltatása kategóriában az OTP Bank, az év prémium banki szolgáltatása kategóriában pedig a Gránit Bank került került az első helyre. Az év leginnovatívabb bankja kategóriában megosztottan az OTP Bank és a Gránit Bank nyert. Az év társadalmilag felelős bankja kategóriában az OTP Bank, az év fenntartható bankja kategóriában a Gránit Bank győzött.
    A verseny kilenc kategóriájából nyolcban szakmai zsűri szavazott, míg az év bankára kategória győztesét maguk a bankárok választották ki maguk közül.
    A verseny honlapján elérhető információk szerint a Mastercard megmérettetésén a kereskedelmi bankokat abból a szempontból vizsgálták, hogy a hétköznapi ember által igénybe vett szolgáltatások terén miként teljesítenek, így a személyes tanácsadásra (private banking), valamint a vállalati pénzügyi szolgáltatásokra (corporate banking) nem terjedt ki a figyelem.  
    Az év bankja díjat idén 15. alkalommal rendezték meg. Tavaly az év bankára elismerést Tóth Balázs, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója kapta.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.