DSC_0132_kicsi.JPG  DSC_0111_kicsi.JPG  DSC_0125_kicsi.JPG

Idén szeptember 5. és 8. között, az OMÉK társrendezvényeként tartják meg a 32. Bábolnai Gazdanapokat, amelyre minden eddiginél sokszínűbb szakmai programokkal készülnek a szervezők - hangzott el az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.

 

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a 32. Bábolnai Gazdanapok azt a tudásintenzív, jövőbemutató, fenntartható mezőgazdaságot szolgálja, amelyet mindannyian célul tűztünk ki magunk elé, és segít a fiatalok felé való nyitásban is.

Az államtitkár elmondta: a Bábolnai Gazdanapok, amely több, mint három évtizedes múltra tekint vissza, mindig is az agrárium kiemelkedő ünnepe és eseménye, amely a magyar gazdálkodók számára egyszerre hagyomány és érték. Szeptember 5. és 8. között a 21. század technológiáját mutatja meg valamennyi magyar gazdálkodó számára. Az idei OMÉK az üzleti szerep erősítéséről, az innovációról, és a fiatalok megszólításáról szól. A Bábolnai Gazdanapok az OMÉK társrendezvénye, ami újdonság, és ezt a státuszt az állattenyésztés tekintetében Hódmezővásárhely, a mezőgazdasági gépbemutatók tekintetében pedig Bábolna vívta ki.

“Közelebb a szakmához, nagyobb teret nyújtva annak, hogy az elmélet és a gyakorlat találkozzon” - hangsúlyozta. Mint mondta, Bábolna a mezőgazdasági gépek kiállításában óriási hagyományokkal rendelkezik. A gépeket működés közben úttörő jelleggel Magyarországon először itt állították ki, ami azóta is hatalmas érték a mezőgazdasági termelők számára.

 

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte:

Bábolnán egy komoly tradícióval és szakmai presztízzsel rendelkező eseményt rendeznek, és a kamara sem hiányozhat egy olyan eseményről sem, ahol a gazdálkodók vannak a fókuszban. Mint kifejtette, a NAK saját standdal jelenik meg Bábolnán. Úgy vélte a Bábolnai Gazdanapok átfogó képet ad az agrárgazdaság aktualitásairól legyen szó akár a gépkínálatról, akár a növényvédő szerekről, a vetőmagról, műtrágyáról. A kiállítás súlypontja tradicionálisan a mezőgazdasági gépekhez kapcsolódik, és már a mezőfalvi kiállítás is megmutatta, hogy van érdeklődés arra, hogy a gazdáknak működés közben mutassák be a gépeket.

Kifejtette, hogy a mezőgazdaság az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat, ami miatt folyamatos technológiai fejlesztésre van szükség, hogy tudjuk tartani a lépést a versenytársakkal. A kamara ezért üdvözli azt, hogy az okos megoldások külön szerepet kapnak a kiállításon. “A kamaránál törekszünk arra, hogy a gazdálkodók minél több ilyen innovatív megoldással találkozzanak, hiszen ez jelenti a hosszú távú versenyképességet”.

 

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója elmondta: az AM és az AMC azt a döntést hozta, hogy a fővárosi OMÉK fókuszába az élelmiszeripar, a nemzetközi kapcsolatok, és a fiatalok kerülnek; ehhez fontosak az állattenyésztési és agrárgépészeti szakmai programok.  Májusban a hódmezővásárhelyi gazdanapokat, szeptemberben pedig a Bábolnai Gazdanapokat tartották, tartják meg az OMÉK társrendezvényeként. Kiemelte, hogy Magyarországon 150-200 mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó üzem működik, amelyek 8000, főként vidéken élő család megélhetéséhez járulnak hozzá.

Ezek az eszközök az exportpiacokon versenyképesek, 80 százalékukat exportáljuk. Magyarországon a több, mint 150 éves múltra visszatekintő gépgyártásunk sikeres fejlődésének eredményeként, mára a 100 millió eurós éves átlagot is meghaladja az ágazat export-import egyenlege. Köszönhető ez többek között annak is, hogy az AM az ágazat fejlesztésére kiemelt figyelmet fordít. Elmondható, hogy tavaly 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket a hazai gazdálkodók és mezőgazdasági vállalkozók, alkatrészekre pedig 49 milliárd forintot fordítottak.

Az AMC által szervezett 79. OMÉK a magyar mezőgazdasági gépgyártás sikereinek, érdemeinek széles körű bemutatására összpontosít, míg a szakmai, értékesítési oldal szempontjából a Bábolnai Gazdanapokon lesz erős a kiállítók által felvonultatott mezőgazdasági gépkínálat - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

 

Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója a programokkal kapcsolatban elmondta:

az elmúlt 32 év olyan alapot ad, amihez fel kell zárkózni, és ma is igyekeznek megőrizni a szakmai színvonalat, és tartalmas programokat kínálni a szakmának, a közönségnek. Idén az OMÉK társrendezvénye lesz Bábolna, ami nagy megtiszteltetés számukra. A ménesbirtok a NAK mellett szorosan együttműködik a Gabonatermesztők Országos Szövetségével, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségével, valamint a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével. Ismertette, hogy a gazdanapok idei mottója:

 

“Nemcsak ott voltam, részt is vettem”

 

Ennek érdekében a különböző szervezett programokon egy Bábolnai Gazdanapok útlevelet kap a látogató, amelybe pecséteket kell szerezni, amelyek majd kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítanak a kiállító cégeknél.

A fiatalok mezőgazdasági érdeklődését támogatva 11 olyan szakiskolát is meghívtak, ahol kiemelt gépészeti oktatás folyik. Szeptember 6-án, a szakiskolai napon az előzetes visszajelzések alapján 600-700 diákra számítanak. Számukra ingyenes a belépés, vezetett programot, és traktor tesztvezetést biztosítanak a fiataloknak

A rendezvényről bővebben: www.babolnaigazdanapok.hu

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.