A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője összesítette 2018-as oktatási tevékenységét. A szervezet a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre, azok kivédésének lehetőségeire, és az internet által kínált pozitív lehetőségekre, azok hasznos felhasználására.
Internetbiztonsági foglalkozások, előadások egész Magyarországon
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának oktatásával, tudatosításával foglalkoznak. Ennek érdekében 2018-ban a SIP oktatói közel 38 000 felhasználót oktattak. A 29 176 gyerek mellett 8789 tanárt, szülőt és döntéshozót is továbbképeztek, 265 különböző budapesti és 91 vidéki helyszínen, összesen 582 alkalommal.
A gyerekek, szülők és pedagógusok minden településen érdeklődve fogadták az oktatókat. Az előadások számos esetben kötetlen beszélgetésekké alakultak át, ahol a résztvevők saját tapasztalataikat osztották meg egymással.
Az év során két különböző, az internetbiztonság témájában kiírt pályázatunkra közel 200 gyerek jelentkezett három különböző korcsoportban – általános iskola alsó-, felső osztályai és középiskola –, nemcsak budapesti, hanem számos vidéki oktatási intézményből is. A nyertesek pénzjutalmat és értékes tárgyjutalmat kaptak.

Éves áttekintés, mérföldkövek
2018. február 6-án, a Biztonságos Internet Napon Szervezetünk egy egynapos programmal és egy pályázattal készült. A pályázatra közel 70 pályamunka érkezett be, a rendezvény során pedig az érdeklődők különböző szakemberekkel találkozhattak és beszélgethettek az internetbiztonságról.
2018 áprilisában ismét csatlakoztunk a Digitális Témahéthez, ekkor 17 budapesti és 54 vidéki intézményben összesen 165 órát tartottak oktatóink. A SIP idén is csatlakozik ehhez a programhoz, április 8-12. között.
2018. május 26-27-én, a Városligeti Gyereknapon felállított Biztonságos Internet sátrunkban támogatóink, partnereink, informatikai cégek, döntéshozók és önkéntesek az addiginál is nagyobb létszámban várták a sátor látogatóit, ahol a két nap során több mint tízezren fordultak meg. Itt az internetbiztonsághoz, adatvédelemhez kapcsolódó kalandos játékok, labirintus, különböző kézműves-foglalkozások és logikai játékok várták a gyerekeket és szüleiket.
A mozgalmas tanévet kalandokkal teli nyár követte. A nyári szünet idején közel száz szabadtéri rendezvényre, témanapra, témahétre, tematikus táborra, nyáritáborra, programozó táborba hívták a SIP oktatóit, ahol interaktív foglalkozások keretében, játékos formában beszélgethettünk a kíváncsi gyerekekkel.
Október 2-án rendeztük meg az V. Internetkonferenciát, „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” címmel a Magyar Tudományos Akadémián, ahol a 23 előadást több mint 300 hallgató követte a helyszínen. Az előadásokat élőben is közvetítettük a neten, ezek jelenleg is elérhetőek szervezetünk Youtube csatornáján és a www.gyermekmento.hu honlapon is.
2018-ban ezen kívül több hazai és külföldi konferencián is részt vettünk, melyeken az alábbi témakörökben tartottunk előadást: internetbiztonság témájában szervezett nemzetközi szimpóziumon Szörényváron és a Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferencián, Csíksomlyón (Erdély), de részt vettünk a V4+ és Keleti Partnerség Szakértői Szemináriumán is Budapesten.
2018-ban munkánkat a Microsoft is támogatta a Cash Grant Projekt keretében, mely segítségével további iskolákhoz és gyerekekhez juthattunk el. Ugyancsak a Cash Grant Projekt keretében a Logiscool segítségével a gyerekek a kódolásról is tanulhattak.
Ezen kívül az év során még olyan egyetemekkel is együttműködtünk (ELTE, Neumann János Egyetem, Kecskemét), ahol a Pedagógusképző Kar hallgatóinak is beszélhettünk az internet biztonságos használatának fontosságáról az oktatásban.
Fiatalokból álló Youth Panel-csapatunk 2018 során újabb lelkes tagokkal bővült, illetve kiválasztottuk azt a fiatalt is, aki programunkat Brüsszelben képviselhette a most már éves rendszerességgel megrendezésre kerülő Safer Internet Fórumon.
Az évet egy megtisztelő, baráti látogatással zártuk, hiszen Budapesten fogadhattuk a Program nemzetközi koordinációját irányító csapatának brüsszeli képviselőjét.
Továbbra is megunhatatlan a Lájkvadász társasjátékunk A „Lájkvadász” nevű társasjáték egy saját fejlesztésű offline társas, mely edukatív módon vezeti rá a játékosokat arra, hogy mit szabad tenni a világhálón, illetve hogyan lehet elkerülni az internet különböző veszélyeit. A játék során a gyerekeknek különböző feladatokat kell teljesíteniük, szituációs szerepjátékok vannak, melyekből nemcsak tanulni tudnak játékostársaiktól, de olyan hasznos tanácsokat, információkat is megtudhatnak, amelyek segítségével tudatos felhasználókká válhatnak. A társast az oktatók rendszeresen viszik magukkal a rendezvényekre, foglalkozásokra, amellyel még könnyebben és közvetlenebbül tudják megszólítani a gyerekeket, hisz játékosan, kötetlen formában nagyon sok hasznos információ adható át vele. A társasjáték nagyon népszerű a pedagógusok körében is. A játék továbbfejlesztett verziója is közkedvelt volt a nagyobb rendezvényeken, melyet már nem csak az asztalnál, hanem szabad téren, élőbábus megoldással is lehet használni. Lájkvadászunk továbbra is megrendelhető ingyenesen a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.