DSC_2988.jpg  DSC_3035.jpg  DSC_3022_1.jpg

Az Orlai Produkciós Iroda számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. Nincs ez most sem másképp, annak ellenére, hogy mi magunk is nehéz helyzetben vagyunk a TAO támogatási rendszer megszüntetése miatt. Mégis határozott törekvésünk, hogy továbbra is felkaroljunk fontos ügyeket, támogassunk arra rászoruló szervezeteket, intézményeket. Jelen esetben a Pitypang Gyermekotthont.

A Pitypang Gyermekotthonban jelenleg 11 nehéz sorsú gyermek ellátásáról gondoskodik összesen hat nevelő, akik 12 órás váltott műszakban próbálják a szülői szeretet hiányát pótolni a gyakran speciális bánásmódot igénylő lakók életében, akik közül van egy vesetranszplantált, egy tüdőtranszplantált daganatos, illetve egy erősen látássérült kislány is.

A május 31-ig tartó különleges akciónk keretében azt tűztük ki célul magunk elé, hogy eljuttassuk az otthon lakóit a Balatonra nyaralni, amire szűkös anyagi lehetőségeik miatt önerőből nem lenne módjuk. Ehhez azonban szükségünk van az Önök részvételére is! Bizonyos előadásainkra online megváltott jegyek árából, illetve az ebben az időszakban online eladott KEDVENCEK Bérletek után 1000-1000 forintot juttatunk a gyermekotthon számára.

Kérjük tehát nézőinket és partnereinket, hogy vásároljanak május 31-ig online KEDVENCEK Bérletet vagy jegyeket a Vadméz június 26-i és 27-i, illetve a Becéző szavak szeptember 12-i, 13-i és 14-i előadásaira, és támogassák a gyermekotthon lakóinak nyaralását!

A fotók az április 16-i Várj, míg sötét lesz! című előadásunk előtt készültek, amelyen a Pitypang Gyermekotthon lakói és nevelőik az Orlai Produkciós Iroda meghívására vettek részt. A gyermekek közül sokan most jártak először színházban, örömünkre szolgál, hogy mi segíthettük hozzá őket az élményhez.

 

Bővebb információ az akcióban szereplő előadásokról:

VADMÉZ

Van, akinek minden megadatik: humor, intelligencia, kényelmes élet és tisztes egzisztencia... no meg négy gyönyörű nő szerelme, akik közül az egyik ráadásul a hű felesége. Közeleg a nyár, kezdődnek a kerti mulatságok, és az egyre nagyobb hőségben lassan mindenki fejét veszti a napfénytől, az alkoholtól – és a szenvedélytől. A sármos hódító szerepében Ötvös András lép színpadra, partnerei lesznek többek között László Lili, Ullmann Mónika, Mészáros Máté és Nagy Dániel Viktor.

Az akcióban részt vevő előadások:

június 24.

https://orlaiprodukcio.jegy.hu/program/vad-mez-98987/495418

június 25.

https://orlaiprodukcio.jegy.hu/program/vad-mez-98987/495841

BECÉZŐ SZAVAK

Vannak strapás anyák. Sziporkázóak, szórakoztatóak, de a legrosszabbkor szólnak, tapintatlanok és mindig hibátlanul szúrják be a legbrutálisabb megjegyzést. Ha nem a mi bőrünkre menne, boldogan élveznénk imádnivaló humorukat. Na, Aurora ilyen. Pedig mindig a legjobbat akarja, az egész életét parkolópályára állítja, hogy végre gatyába rázza a lányáét – aki mellesleg férjes asszony, és gyerekei vannak. Mert ő megmondta előre… Aurorát Hernádi Judit játssza, a lány szerepében pedig Péter Kata lesz látható.

Az akcióban részt vevő előadások:

szeptember 12.

https://orlaiprodukcio.jegy.hu/program/becezo-szavak-101768/528177

szeptember 13.

https://orlaiprodukcio.jegy.hu/program/becezo-szavak-101768/528178

szeptember 14.

https://orlaiprodukcio.jegy.hu/program/becezo-szavak-101768/528179

 

KEDVENCEK BÉRLET

2 előadásból álló szabad bérlet, amely 2019. április 1. és 2019. december 23. között váltható be az Orlai Produkciós Iroda Belvárosi Színházban és a Hatszín Teátrumban, a fenti  időszakban játszott a linken felsorolt előadásaira, 1-10 sorokba.

https://orlaiprodukcio.hu/seasonTicket.php

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.