TGZ_7720.jpg TGZ_7013.jpg TGZ_7500.jpg

A színes, mobiltelefon méretű köteteket kiadó könyvautomaták nyerték el idén a legtöbb szavazó szimpátiáját a Highlights of Hungary ötvenöt, kiváló jelöltje közül. Az első tíz helyezett közt megtalálhatjuk többek közt a BP Underground hip hop filmjét, a KockaCsokit, Köbli Norbert forgatókönyvírót és a Ligeti boltot is.

Hatodik alkalommal díjazták hazánk legizgalmasabb kreatív projektjeit és példaértékű történeteit a Highlights of Hungary keretein belül. A független kezdeményezés idén is kategóriák nélkül irányította a reflektorfényt kiemelkedő, magyar teljesítményekre, a közönség pedig kiválasztotta kedvencét a művészeti tevékenységek, szociális projektek, sportteljesítmény, irodalmi vonatkozású ötletek, mezőgazdasági, turisztikai és szociális koncepciók közül.

A Highlights of Hungary alapítóinak célja, hogy az idei évben olyan kreatív platformmá nőjenek, ahol az összes szereplő - kurátorok, jelöltek, üzleti és médiapartnerek, közönség - egymásra találhat, kollaborációk indulhatnak el, és ezáltal a HoH megtermékenyítő ereje, közösségi, társadalmi hatása tovább erősödik majd.

A jelöltekről és díjazottakról a Highlights of Hungary honlapján lehet többet megtudni.

A Highlights of Hungary közönségszavazásának első tíz helyezettje

  1. helyezett - POKET ZSEBKÖNYVEK
  2. helyezett - BP UNDERGROUND HIP HOP FILM
  3. helyezett - SZTALKER CSOPORT
  4. helyezett  - MFÖEK
  5. helyezett - MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM
  6. helyezett - KÖBLI NORBERT forgatókönyvíró
  7. helyezett - KOCKACSOKI
  8. helyezett - ARANY-MICHELS TÍMEA református lelkész
  9. helyezett - LIGETI BOLT
  10. helyezett - ADD TOVÁBB       

  

KURÁTORI DÍJ: TÜNDÉRKERTEK

KÜLÖNDÍJAK

MARIE CLAIRE KÜLÖNDÍJ: ARANY-MICHELS TÍMEA református lelkész

KREATÍV KÜLÖNDÍJ: GLOVEYE

KPMG különdíj: GLOVEYE

BRAINBAR:  MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM

COCA-COLA „FENNTARTHATÓ KÖZÖSSÉGEK KÜLÖNDÍJ” : NAGY LÉPÉS FUTÁRSZOLGÁLAT 

MINISZTERELNÖKSÉG KÜLÖNDÍJA: EGYSZÜLŐS KÖZPONT

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.