A koronavírus-járvány elleni védekezés, és a nyomában érkező gazdasági-szociális válság kezelése hatalmas feladatot ró a kormányokra is, és az önkormányzatokra is. Az önkormányzatok országszerte, pártállástól függetlenül erőn felül veszik ki részüket a védekezésből és a napról napra drámaibb szociális válság helyi kezeléséből.

Mivel a válság által leginkább sújtott iparágak a nagyvárosokban összpontosulnak, és itt élnek a legtöbben azok közül, akiknek megélhetése most veszélybe került, a budapesti kerületi önkormányzatokra a szociális válság enyhítésében minden eddiginél nagyobb szerep hárul. A kerületi önkormányzatok az elmúlt hetekben saját forrásból, egymással együttműködve szereztek be a járvány elleni védekezéshez szükséges eszközöket, kidolgoztak szociális támogatási programokat, megsokszorozták erőfeszítéseiket az idősgondozás és a gyermekétkeztetés terén éppúgy, mint az egészségügyi alap- és járóbeteg ellátásban, vagy a hajléktalan-ellátásban. A kerületek az egyre növekvő feladatokat egyre csökkenő bevételekből kénytelenek ellátni, miközben naponta szembesülünk a válság okozta megrázó élethelyzetekkel.

A kerületi önkormányzatok az egészségügyi és szociális válság kezeléséhez a kormánytól nem hogy érdemi támogatást, de még csak kielégítő információt sem kapnak. Sem a kormányhivatalok, sem az operatív törzs nem szolgáltat a válságkezelést megkönnyítő információkat, kérdéseinkre, felvetéseinkre késve, vagy egyáltalán nem érkezik válasz.

 A háziorvosok, az ápolók, vagy éppen a szociális ellátásban dolgozó munkatársaink járvány elleni védelmét szolgáló eszközök kormányzati forrásból alig érkeznek, e téren is magunkra, illetve a fővárosi városvezetésre számíthatunk. A vírustesztelés mennyisége egész egyszerűen elégtelen, ebben is a főváros saját erőfeszítései jelentenek előrelépést.

 Az önkormányzatok szociális válságkezelését tovább nehezíti, hogy a kormány első gazdasági intézkedései nem csökkentették, de helyenként növelték a munkavállalók kiszolgáltatottságát. Más európai kormányoktól eltérő módon a magyar kormány nem biztosítja a kieső bérek fedezetét a munkavállalók számára, nem változtatott Európa legszűkmarkúbb munkanélküli támogatási rendszerén és a családi pótlék összegén sem. Az önkormányzatok gazdasági válságkezelő lehetőségei nagyon szűkösek, de naponta szembesülnek az egzisztenciájuk elvesztése miatt segítséget kérő emberek drámájával.

 Támogatjuk, hogy a kormány válságkezelése nagyságrendjében is reagáljon végre a gazdasági és szociális válság súlyosságára. Csalódást kelt azonban, hogy ma a kormány egy igazságtalan megszorító csomaggal kezdte a válságkezelés második ütemét.

 Igazságtalan, mert ugyan helyes, ha a prosperáló multik és bankok részt vállalnak a válság terheiből, de a felsorolásból feltűnően kimaradtak azok a gazdasági szereplők, akik az elmúlt években szinte kizárólag állami és uniós forrásból tettek szert hatalmas vagyonokra. Kimaradt a kormány által Budapesten megvalósítani kívánt, zömében sportcélú látványberuházások átgondolása is.

 És nem lehet máshogy, csakis megszorításnak nevezni, hogy a kormány újabb bevételeket akar elvenni az önkormányzatoktól. A kormány lépése veszélyezteti, helyenként ellehetetlenít az önkormányzatok járvány elleni védekezését és szociális válságkezelését. A forráselvonás megnehezíti az egészségügyi ellátásban, az idősgondozásban, a gyermekétkeztetés biztosításában végzett munkát. A kormány lépésének kárvallottjai éppen azok a rászorulók lesznek, akiknek most különösen nagy szükségük lenne a segítségre lakóhelyükön.

 Felszólítjuk a kormányt, hogy a válságkezelés során az önkormányzatokat tekintse partnernek, a helyi válságkezelést ne megszorítással sújtsa, hanem támogatással segítse. Vagy - hogy a miniszterelnököt idézzük – ha már segíteni nem tud, legalább ne nehezítse a munkánkat.

 Amit kérünk, nem más, mint amit a kormány is, és az önkormányzatok is hetek óta az állampolgároktól kérnek: együttműködést. Felszólítjuk ezért a kormányt, hogy a gazdasági és szociális válságkezelés lépéseiről haladéktalanul kezdjen egyeztetést az önkormányzati szövetségekkel.

 V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere

 Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere

 dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere

 Déri Tibor, a IV. kerület

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...
Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.

A címlapról

Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.