A Merényi pszichiátriáján talált visszásságok nem egyediek. A napokban látott napvilágot az Alapvető Jogok Biztosának jelentése, amely a Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichiátriai osztályán végzett vizsgálat eredményéről számol be. 

A vizsgálat a megalázó, embertelen bánásmóddal kapcsolatos döbbenetes visszaéléseket tárt fel. Bár a szakma ezeket igyekszik az erőforrások hiányának következményeként beállítani, a megalázó bánásmód nem pénz kérdése – ráadásul, úgy tűnik, a feltárt visszaélések sajnos nem egyediek. Megengedhetetlen higiénés körülmények, indokolatlan fizikai korlátozások, a szeméremérzet figyelmen kívül hagyása, a betegjogok rendszeres elhanyagolása – ilyen és ehhez hasonló megállapításokra jutott a nyilvánosság előtt is nagy vihart kavart ombudsmani jelentés.

Nem véletlen, hogy az alapjogi biztos ajánlásai között az első helyen szerepel: zárják be a pszichiátriai osztály zárt részlegét, mert nem alkalmas egészségügyi szolgáltatás ellátására. A fenntartó a sajtóhírek szerint igyekszik a felújításhoz szükséges mintegy 30-40 millió forintot biztosítani. Nem kérdés, hogy a beázó mennyezetet, a folyosón úszó szennyvizet, a télen sem záró ablakokat, az ajtó nélküli, lepusztult vécéket és zuhanyzókat rendbe kell tenni, ám mindez az olvasóban könnyen azt az érzést kelti: pénzzel meg lehet oldani mindazokat a botrányos állapotokat, amelyeket az előzetes bejelentés nélküli ombudsmani vizsgálat talált a zárt osztályon.

Valójában az osztályon kezeltek kiszolgáltatott állapotát, a kétséges indokoltságú kikötözéseket, a magántulajdonhoz való jog megsértését semmilyen, a pszichiátriai osztályba pumpált pénz nem fogja megoldani, hiszen - úgy tűnik - a kényszer, a páciensek alsóbbrendű lényekként való kezelése napjaink pszichiátriai rendszerének sajátja.

Egy emberjogi szervezet, amely kifejezetten a pszichiátriákon történő visszaélések feltárásával foglalkozik, számos hasonló, szomorú esettel találkozott már húszéves jogvédő munkája során – az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért tapasztalatai szerint az indokolatlan pszichiátriai kényszerbeszállítások, a gondoskodás helyetti legyógyszerezés, a páciensek kikötözése rendszeres jelenségek napjaink pszichiátriai rendszerében. Ezek megoldása elsősorban nem pénzt igényel, hanem radikális, rendszerszintű változtatásokat.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.