Február 11-én, a betegek világnapján emlékezünk meg azokról, akiknek életét betegség keseríti, nemkülönben azokról, akik a betegek, a szenvedők szolgálatában töltik életüket.
Ez a nap II. János Pál pápa kezdeményezésére lett a betegek világnapja, annak alkalmából, hogy 1858-ban a franciaországi Lourdes-ban ezen a napon mutatkozott meg a Szűzanya egy hosszú ideje betegeskedő, 14 éves francia lánynak. A világnap alkalmat nyújt arra is, hogy tisztelegjünk azon egészségügyi dolgozók előtt, akik számára a betegek gyógyulása a legfontosabb.
Ám a jeles napon egyben figyelnünk kell arra is: bizony nem mind arany, ami fénylik. Nem mindenhol nyújtanak valódi gyógymódot, ahol gyógyítást hirdetnek. Ennek sajnos jellegzetes példája a mai pszichiátria – bár ezzel főként azok vannak tisztában, akik, önként vagy akaratuk ellenére, belekóstoltak a „gyógymódokba” egy pszichiátriai osztályon vagy intézetben. A külsőségek mind gyógyítás sugallnak: orvosi köpenyek, gyógyszeres fiolák, kórtermek, kórházi ágyak.
Nővérkék, beteghordók, napi többszöri gyógyszerosztás. Ha azonban bemegyünk egy pszichiátriai osztályra, és tényleg megnézzük, mi történik ott, mit fogunk látni? Mentális betegségükből lábadozó embereket, akik egyre inkább készen állnak arra, hogy bizakodva, újult erővel, helyrebillentett elmeállapottal térjenek vissza az életbe, megszabadulva korábbi kínzó mentális nyűgjeiktől? Sajnos egyáltalán nem ezt látjuk. Gyógyszerekkel tompított, csendes embereket látunk, akik többnyire kába ájulatban töltik napjaikat. Csendben vannak, nem zavarják a környezetüket, ahogy azt esetleg előtte tették, és talán őket magukat sem zavarja a saját mentális kínjuk – mert nem érzékelnek belőle szinte semmit, ahogyan az őket körülvevő világból sem sokat.
Telnek a napok anélkül, hogy valódi problémájuk igazi okával bárki foglalkozna. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű nemzetközi emberjogi szervezet – amely kifejezetten annak szenteli tevékenységét, hogy a pszichiátriákon történő jogsértéseket, visszásságokat feltárja – tapasztalatai szerint napjaink pszichiátriai rendszerének nem csak a kényszer, a betegjogok elhanyagolása, a megalázó bánásmód jellegzetes és gyakori velejárója, hanem az is, hogy a pszichiátriákon nyújtott kezelések – amelyek legtöbbször kimerülnek az erős tudattompító gyógyszerezésben – nem jelentenek valódi gyógymódot azok számára, akik mentális nehézséggel küzdenek, és emiatt fokozottan szükségük lenne a hozzáértő segítségre és emberi bánásmódra.
A betegek világnapján a szervezet magyarországi csoportja kifejezi azzal kapcsolatos bizakodását, hogy a helyzet minél hamarabb változni fog, és az elmeegészségügy előbb-utóbb valódi egészségügyet fog jelenteni. Ez persze magától nem fog megtörténni; sok még a tennivaló, hogy tényleg így legyen.
