Rányomja bélyegét a párkapcsolatunkra, a karrierünkre, a mindennapjainkra. Befolyásolja minden döntésünket, viselkedésünket. Mégsem foglalkozunk vele eleget, pedig megfelelő mértékű önbizalommal és önismerettel tudunk csak győzni az élet által elénk görgetett akadályok felett. Szakértőnkkel, Dr. Gyöngy Lilla kineziológussal az önbizalomról és annak hiányáról beszélgettünk.

Az önbizalomhiány az élet minden területére kihathat, hiszen megakadályoz bennünket abban, hogy céljainkat elérjük, sőt lehet, hogy odáig sem jutunk el, hogy rájöjjünk, mi is a célunk. Mások által kihasználhatóvá, befolyásolhatóvá válhatunk, így egyszerűen elveszíthetjük a kontrollt a saját életünk felett. Sodródni kezdünk, majd folyton mások elvárásainak igyekszünk kényszeresen megfelelni. Ez pedig egy ördögi kört alakít ki.

„Akinek nincs önbizalma, az úgy gondolkodik önmagáról, hogy „én nem vagyok elég jó”, „nem vagyok érdemes a sikerre, boldogságra”, „nem vagyok méltó arra, hogy elfogadjanak önmagamért”. Mivel tudat alatt ez a program fut benne, előbb-utóbb meg is teremti magának azokat a helyzeteket, amiben mindezt az elutasítást, szeretetlenséget, méltatlanságot újra és újra megéli. Amikor ez bekövetkezik, azt visszaigazolásként, megerősítésként éli meg: hogy ő valóban nem elég jó, ez pedig még jobban csökkenti az önmagába vetett hitét, és újabb kör kezdődik…”

Önbizalom hiányában ilyen ördögi köröket működtethetünk a karrierünk, a párkapcsolatunk, a pénzteremtés, a társas kapcsolataink terén. Nyilván mindenki azon a területen, ahol az önbizalom kialakulása gyerekkorában sérült.

Önbizalom és ősbizalom

Az önbizalom gyerekkorban, az ősbizalom megtapasztalásával alakul ki. Az ember újszülöttként még önellátásra képtelen. Életben maradása gondozóitól függ. Az ősbizalom az, amikor a csecsemő megtapasztalja, hogy gondozzák, szeretik, figyelik és kielégítik igényeit, vagyis bízhat abban, hogy az „élet megtartja”, hogy van helye ebben a világban. Nem csak a fizikumunk, de a személyiségünk is úgy fejlődik ki, hogy abból következtetünk arra, milyenek vagyunk, hogy anyánk, apánk, a hozzánk legközelebb állók hogyan viselkednek velünk. Ha sokszor dicsérnek, ölelnek minket, és ha hibázunk, nem szeretetmegvonással büntetnek minket, akkor azt fogjuk gondolni magunkról, hogy mi szeretetre méltók, értékesek, okosak, szépek, ügyesek stb. vagyunk. Más szóval, ha a világ bízik bennünk, mert minket arra érdemesnek tart, akkor mi is bízni fogunk magunkban.

Miért küzd olyan sok ember manapság önbizalomhiánnyal?

Az okot a gyerekkorban, a családi háttérben fogjuk megtalálni. Aki önbizalomhiánnyal küzd, az gyerekkorban az ősbizalmat nem, vagy nem olyan mértékben tapasztalta meg, ahogyan arra az egészséges önbizalma kialakulásához szüksége lett volna. A családnak elsődleges szerepe van egy fejlődő lélek önbizalmának kialakításában. Nem pusztán a család létének, hanem a családi kapcsolatok minőségének. Elvált szülők gyermekének is lehet egészségesebb önbizalma, ha a szülők a válás ellenére „jól” figyeltek a gyerekeikre, mint a házasságban élő szülők gyermekének, ha az a házasság rideg, megromlott, esetleg társas magány, amiben a szülők annyira a saját nyomorukkal vannak elfoglalva, hogy a gyereket elhanyagolják.

„Külön ki kell emelnem még egy dolgot, ami alapvető fontosságú az ősbizalom, és így az önbizalom kialakulása szempontjából, ez pedig az érintés! Még mindig nem vagyunk elég tudatosak e téren, annak ellenére, hogy az érintés fontosságát a különféle tudományok már számtalanszor leírták. Minden kliensemnél, ahol önbizalom problémán dolgoztunk, mindig kellett az érintés blokkjaival is dolgozni. Ha egy gyereket csak akkor érint a szülője, ha büntetésből megveri, vagy egyáltalán nem érintik meg őt bátorítás, babusgatás, szeretgetés céljából, akkor mitől legyen önbizalma?”

Hogyan tud a kineziológia segíteni?

„Kineziológiai oldás során feltárjuk, hogy milyen események, érzelmi traumák, családi minták, vagy hitrendszerek okozták az önbizalomhiányt. A tudatosítás mellett érzelmi stresszoldással a fájó emlékekből „kioltjuk” a negatív érzelmi töltetet, így a kliens objektívabban, fájdalommentesen tud a vele történtekre ránézni. Ez rengeteg plusz energiát szabadít fel a kliensben, erőre kap, megnyugszik, a test öngyógyító folyamatai beindulnak, és olyan állapotba kerül, amiben képes lesz a jövőjére vonatkozóan új döntéseket hozni. A folyamat során nem csak a kliens önismerete, de önelfogadása, és így önbecsülése, önbizalma is nő. Képessé válik arra, hogy kezébe vegye élete irányítását.”

Milyen módszerekkel lehet növelni az önbizalmat?

Vannak gyakorlatok, amiket magunk is végezhetünk, például saját magunk megdicsérése, megjutalmazása, vállon veregetése a napi apró sikerekért, eredményekért, olyan hobbi elkezdése, amiben sikerélményünk van stb. Azonban ezek a módszerek csak akkor működnek, ha már rendelkezünk egy bizonyos fokú önismerettel, tudatossággal, hogy egyáltalán fel tudjuk ismerni, ha eredményt érünk el, el tudjuk dönteni, milyen hobbit szeretnénk választani. Ezért is fontos, hogy önbizalom problémával mindenképpen szakemberhez forduljon – pszichológushoz, coach-hoz, kineziológushoz –, mert érdemi változást, javulást, gyógyulást csak így lehet elérni. 

 

Forrás: Dr. Gyöngy Lilla, purecom

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.