Elsőfokú figyelmeztetést adott ki a HungaroMet a zivatarok veszélye miatt. A felhőzet szakadozása tovább folytatódik, és hazánk nagyobb részén a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütés valószínű.

A reggeli és a délelőtti órákban az ország keleti, északkeleti felén, harmadán, esetleg még nyugaton, északnyugaton fordulhat elő villámtevékenység egy-egy intenzívebb záporos gócban.

Délután az északkeleti, keleti harmadban, ezen belül nagyobb eséllyel a Gyöngyös-Szeged vonalának szélesebb környezetében, illetve a nyugati, valamint a délnyugati határszélen ismétlődő jelleggel újabb zivatarok alakulhatnak ki, melyeket felhőszakadás (ált. 15-30 milliméter, lokálisan néhol >30 milliméter), apró szemű jég (< 2 centiméter) és szélerősödés kísérhet.

A késő esti órákra a zivatarok lassan fokozatosan lecsengenek, jelentősen csökken a számosságuk.

A nyugatias szél többfelé megélénkül, helyenként – főként zivatarok mentén – megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 28 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő – olvasható a HungaroMet honlapján.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt maradtak, a családok védelme érdekében a kormány továbbra is folyamatosan nyomon követi az árak alakulását – erősítette meg pénteki...
A női divat világában az egyediség és a sokoldalúság mindig is kulcsfontosságú szempontok voltak. A 2024-es év új trendjei között kiemelt helyet kapnak a magasszárú tornacipők, amelyek kiválóan...
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet szinte országszerte meghaladták a 30, a délkeleti országrészben egész nagy területen a 34-35 Celsius-fokot – írták a HungaroMet...
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az úgynevezett vörös kód, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10 innovátora közé kerüljön – mondta Hankó Balázs, leendő kulturális és innovációs miniszter kedden a Huawei Tech4Value – ICT Day...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi, északnyugati, míg az Alpokalján a délnyugati szelet kísérhetik időnként élénk lökések.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén elrendelte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolását.
Megállapította a fővárosi önkormányzati képviselők választásának eredményét a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői ülésén. A testület egyhangúlag, hat igen szavazattal fogadta el a határozatot.
Budapesten a főpolgármester-jelöltek sorrendje a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságnál a következő:

A címlapról

Az üzemanyagárak továbbra is a szomszédos országok átlagárai alatt...
Az év eddigi legmelegebb napja volt a szerdai, a maximum-hőmérséklet...
A várható nagy meleg miatt szerda reggel 8 órától életbe lépett az...
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a világ legjobb 10...
Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb...
Markáns melegedés kezdődik. Az ország keleti harmadában az északi,...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.